Kerékpárreklámok a múlt századból

Szerző: WLC

Rengeteget változott a reklámipar az elmúlt száz év alatt, ahogy rengeteget változott a kerékpározás is. Az aktuális kornak megfelelő divathullámok pedig mindkét területet átszőtték: így alakultak ki olyan jellegzetes plakátok, amikhez talán nem is kellene évszámot írnunk, úgy is tudnád, mikor készültek.

1896.

Fekete fehér, egyszerű, ha kitennénk a falra, bárki elhinné, hogy ükanyánk és ükapánk szerepel rajta.

Sisak persze sehol, de hát hogy is nézne ki egy jól öltözött polgári család divatos sapka helyett sisakban? Spoiler: egyik reklámban sem szerepel sisak. Akkoriban nem volt olyan sérülékeny az emberek feje.

Nem tudjuk, ki kapott kedvet a tandemezéshez ez alapján a kép alapján, de az egyszerűség vitathatatlanul uralja ezt a plakátot is. Persze ebben az időben még nem volt akkora a reklámzaj, inkább csak a tájékoztatás volt a hirdetések célja. Az pedig valóban lejön erről is, hogy tandemkerékpárok léteznek.

1947.

Ugrunk egy nagyot a korai maszkulin társadalom reklámiparának máig szűnni nem akaró jelenségéhez, miszerint szép nőkkel mindent el lehet adni.

Főleg ha ez a szép nő Janis Paige, egy híres színész. Meg kell említeni azonban, hogy helyet kapnak a technikai részletek is a kerékpározáshoz tökéletesen alkalmatlanul öltözött hölgy mellett.

Lauren Barcall bringáját már beépített zárrendszerrel is megvédheti a tolvajok elől! Hogy ez miért ment ki a divatból?

Végre tisztáztuk, hogy a termék nem a nő, hanem a bicikli. Éljen!

Na, így már lehet tekerni! Bodorított haj, magasderekú nadrág, félcipő és gallér. Kinek a nagymamája nézett ki annak idején teljesen ugyanúgy, mint a plakáton szereplő hölgy?

A Marlboro híres ikonjával körülbelül egyidőben a biciklizés világában is megjelent a cowboykodás.

1951.

Az ijesztő arckifejezések korszaka. Hogy, hogy nem, egyszerűen elterjedt, hogy a megszokott mosolygásnál jobb az izgalomtól eltorzult arckifejezés. Nem jobb.

Érdemes megfigyelni, hogy már nemcsak technikai részletek, hanem az érzelmekre ható feliratok is megjelennek: Amerika kedvenc biciklije!

1952.

Itt sem kizárt, hogy a kisfiú azért boldog, mert tudja, hogy új biciklije nyergében végre lemészárolhatja a fél falut, de azért jelentősen javult a helyzet egy év alatt. Amikor ez még biztos volt. A biciklit azért vinnénk!

1953.

Egyre merészebbek a szubjektív megállapítások: mit Amerika, az egész világ legjobb bringája a képen látható modell! Írna valaki a Versenyhivatalnak?

1956.

Megjelenik a macsófigura. Nem vagy elég gyors, hogy elkerekezz egy tigris elől? Nem gond, mert ha Schwinn bringán ülsz, annyira kemény leszel, hogy a tigris magától áll be háziállatodnak!

1957.

A cowboyok soha nem mennek ki a divatból. Legrosszabb esetben kigurulnak.

Látott már valaki ennél amerikaibb plakátot? Fogadok, hogy egy sas vitte körbe New York utcáin.

1980.

Megjelennek a szójátékok. Bár ne tették volna!

1998.

Párducmintás vagy rikító lila, és egyáltalán nem érted? Üdv az 1990-es években!

Forrás: buzzfeed.com