Így zajlott a Megyék Versenye

Szerző: We Love Cycling

Véget ért a másfél hónapos küzdelem, ami a 19 megye bringásai között zajlott és kiderült, hogy melyik az ország legbringásabb megyéje, hova kerül a nyeremény bringatároló és hogyan tudta egyetlen ember a középmezőnyig feltornázni Jász-Nagykun-Szolnokot.

Veszprém megye; Veszprémbe; najó, ez nem derült ki, de durva!

Szeptember 16-án indítottuk el a Megyék Versenyét, mely során bárki tekerhetett a megyéjéért – és tekertek is! Majdnem 3000 rövidebb-hosszabb útvonalat töltöttek fel a versenyzőink!

A kampány célja az volt, hogy arra buzdítsuk közösségünket, hogy a nyári idő elmúltával se adják fel szeretett hobbijukat. Örülünk neki, hogy rengeteg olyan embert sikerült motiválnunk, akik nem ultrakerékpárosok, nem képezi mindennapi életük részét a biciklizés, de még rosszabb időben is felülnek a nyeregbe! Legalábbis a verseny izgalmában biztosan megtették.

Közel százezer kilométert tekertünk le a Megyék Versenye során, együtt és egymás ellen. A kerékpártárolót Veszprém megye nyerte, a maga 14.331 kilométerével, Baranya megye lett a második 13.169 kilométerrel, és Csongrád-Csaba megye is dobogós, 9564 kilométerrel.

A teljes eredménylista:

Veszprém megye 14331 km
Baranya megye 13169 km
Csongrád-Csanád megye 9564 km
Somogy megye 6662 km
Vas megye 4889 km
Heves megye 5458 km
Komárom-Esztergom megye 5566 km
Jász-Nagykun-Szolnok megye 5302 km
Fejér megye 5766 km
Tolna megye 2686 km
Zala megye 2854 km
Békés megye 1855 km
Pest megye 7309 km
Győr-Moson-Sopron megye 2637 km
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2228 km
Bács-Kiskun megye 1543 km
Hajdú-Bihar megye 1524 km
Nógrád megye 407 km
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 906 km

 

Fontos, hogy nem az volt a célunk, hogy azt a megyét jutalmazzuk, ahol a LEGTÖBB bringás él, esélyt akartunk adni azoknak is, ahol kevesebben laknak, így arányosítottuk a letekert kilométereket a 2022. januári, hivatalos lélekszámmal. Ezért látod néhány helyen, hogy bár több kilométert tekert egy megye, mégis hátrébb csúszott (figyelitek Pest megyét?).

Az egyéni nyertesünk, László pedig egészen a 11. helyre juttatta néhány bajtársával együtt Jász-Nagykun-Szolnok megyét: majdnem 3000 km-t tekert, ez több mint a teljes táv fele! Hatalmas gratula az ajándékcsomaghoz, a tesztvezetéshez, amit egy választott Škoda modellel tehetsz meg és persze a dicsőséghez! 😊

A további egyéni eredményeket adatvédelmi okokból nem közöljük. Ha szeretnéd tudni, hányadik helyen végeztél, keress fel minket Messengeren!

Köszönjük, hogy velünk játszottatok!