Borzasztó, eleve kudarcra ítélt biciklik

Szerző: Siegfried Mortkowitz

Az emberiség története tele van sikertörténetekkel. Persze azért akadnak feljegyzések idióta ötletekről, agyatlan találmányokról és ostoba tervekről is. A tisztánlátás végett tehát összegyűjtöttünk pár idióta, agyatlan és ostoba – de jószándékú – kerékpár kivitelezést, amikről valószínűleg eddig még nem hallottál. Vagy azért, mert nem működtek, vagy azért mert senkit nem érdekeltek.

A francia mérnök, Étienne Bunau-Varilla tervezte meg a Vélo Torpille vagyis Torpedó Bicikli nevű járgányt 1913-ban, Zeppelin-szerű formával áldva meg találmányát. Így áldozta fel a formát az aerodinamika oltárán, a francia versenyző, Marcel Berthet pedig világrekordot is döntött vele, amikor 5 perc és 39,3 másodperc alatt tette meg a Paris’s Vel d’Hiv 5 km-es szakaszát. Azonban a hatóságok hamarosan betiltották a Torpedót, mert igazságtalanul nagy előnyt szerzett használóinak, így sajnos nem tudsz már venni a modellből, hiába is szeretnél.

Vélo Torpille

Az ún. Elswick-Hopper Scoo-ped, aminek a neve már önmagában elég a kudarchoz, 1959-ben került bemutatásra az Egyesült Királyságban, azzal a küldetéssel, hogy meggyőzze a briteket, hogy nincs szükségük autóra. Az alkotót, Maurice Mosst nyilvánvalóan az 1950-es évek olasz robogói inspirálták. Az üvegből és poliészterből készült külső réteget egy egyszerű fémvázra rögzítette. A modell célcsoportját azok az emberek képezték, akik azért nem szerettek biciklizni, mert féltek attól, hogy sárosak és vizesek lesznek. Azonban senki, úgy értem: tényleg egy ember sem vette meg. Összesen csak három tucatot gyártottak belőle – azt is minek.

The Elswick-Hopper Scoo-ped

Bár a Mercedes egyik mérnöke, Odo Klose tervezte, a Sprick Active-ra mégis minden idők legrosszabb kerékpármodelljeként emlékezünk. Az egyik vélt probléma, amire teljesen szükségszerűtlen megoldást nyújtott a modell, a kormány, melyet az autókban található kormánykerékhez tett hasonlóvá. De miért kell megjavítani valamit, ami jól működik? Ráadásul nem is sikerült ez az állítólagos megoldás, hiszen a kialakítás miatt a kerékpár nehezen kezelhető és irányítható lett. A nagyrészt – a kerekeket is beleértve – műanyagból készült bringa eredetileg a cologne-i kerékpár és motorkiállatásra lett tervezve, hogy hirdesse a biciklizés művészetét. Körülbelül 60.000 példányban gyártották le. Mondanunk sem kell, az egyedi váz-, és kormánydizájnt soha nem adaptálták más biciklikre.

Sprick Active

Apropó, műanyag: íme az Itera, a teljesen műanyagból készül 1982-es csoda, Svédországból, egész pontosan a Volvo mérnökcsapatától! A kerékpár az ingázók számára készült, akrilnitril-butadiénsztirolból készült unisex vázzal és poliamid kerekekkel. Sajnos kiderült, hogy a hajlékony műanyag nem a legjobb alapanyag, ha biciklit akarunk gyártani. A váz merevsége indokolatlanul kimerítő tevékenységgé tette a tekerést, a kormány pedig kettétörni látszott. Emellett – akárcsak egy Ikea bútort (egy szintén svéd találmányt) – a vevőnek kellett összeraknia a járművet, a csomagolásban található eszközök segítségével. Azonban (egy Ikeás széktől eltérően) ez nem volt könnyű feladat, ráadásul rendszeresen hiányzott egy-két alkatrész a csomagból. Az Itera hatalmas PR-felhajtás mellett 30.000 vásárlót tett boldoggá (vagy nem), mielőtt a Volvo elengedte a projektet.

A teljesen műanyag Itera, 1982-ből

A Bowden Spacelander hatalmas bukása igazolta, hogy a kerékpárosok sokkal jobban szeretik, ha biciklijük működik, és sokáig kitart, mintha jól néz ki. A Spaceland modellt 1946-ban tervezték, és túlságosan is megelőzte a korát. (A sikertelenség azt is alátámasztja, hogy a szépség a vásárló ítéletén alapul, nem a tervezőén.) Benjamin George Bowden, a tervező, eredetileg dinamót is beépített volna a koncepcióba, hogy a meredek emelkedőkön segítse a bringásokat – nem volt ez rossz elképzelés. De jaj, azok az ívelt villák! Ha a hatvanas években mutatták volna be, amikor megszokottak voltak az élénk színek és az ívelt formák, talán bejött volna. De valószínűleg nem.

Bowden Spacelander