Az etióp biciklis bajnok, aki nem mehet haza

Szerző: Siegfried Mortkowitz

A hivatásos kerékpárosoknak az elmúlt évben számos akadályt kellett leküzdeniük a koronavírus miatt, amik megzavarták a versenyek menetrendjét és az edzéseket is. De Etiópia országos bajnokának, Negasi Haylu Abrehának még a járványnál is félelmetesebb dologgal kell szembenéznie: a polgárháborúval.

A 20 éves Abreha második éve tagja a Qhubeka csapat profi csapatának, az NTT Continental-nak. A csapat által kiadott közlemény szerint Abreha november 4-én Rómában tartózkodott, miután befejeződött a 2020-as kerékpáros szezon, és arra várt, hogy visszarepüljön az etióp fővárosba, Addisz-Abebába. Sajnos ugyanazon a napon megindult a harc az ország fegyveres erői és a Tigray Népi Felszabadító Front között.

Szerencsére a csapat menedzsere, Kevin Campbell felvette a kapcsolatot Abrehával, mielőtt felszállt volna a repülőre, és meggyőzte, hogy maradjon Olaszországban. A csapat egy másik munkatársa el tudta érni, hogy a repülőtér tisztviselői kirakják Abreha csomagjait a gépről – ennyire közel került a háborúhoz.

A hazatérés Abreha számára katasztrofális lett volna, hiszen Mek’ele-ből származik, Tigray régió fővárosából, ahol jelenleg dúlnak a harcok. A Tigray régióba indított összes járatot törölték, így Addisz-Abebában ragadt volna, ahol valószínűleg veszélybe kerül.

Abreha egyedül tért vissza a csapat luccai házába, és végül a csapat munkatársa, Damian Murphy mellé költözött abba a városba, ahol ahova csapattársai visszatérnek majd a kerékpáros szezon kezdetén.

Addig Abreha csak annyit tehet, hogy aggódik a családja biztonságáért.

“Nagyon nehéz tartani a kapcsolatot a családommal, mert Tigrayben minden hálózatot lekapcsoltak” – mesélte a csapat nyilatkozatában. – „Vasárnaponként néha sikerül felhívnom édesanyámat. Nagyon-nagyon rövid ideig tartanak ezek a hívások.”

 

Abreha elmondta, hogy nagyon félti családját és barátait. „Csupán olyan képeket látok, amiket a közösségi médián találok vagy az emberek küldenek. Felismerem a szülőföldem a fotókról és látom, hogy jelenleg halál, pusztulás és szegénység uralkodik ott.”

Körülbelül hárommillió ember él Tigray régióban és mindannyian segítségre szorulnak, miközben az erőszak folytatódik.

“A tigrayi emberek elvesztették a betakarítási idényt” – mondta Dominik Stillhart, az Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának műveleti igazgatója, hozzátéve, hogy “komoly problémák vannak az orvosi ellátáshoz való hozzáféréssel kapcsolatban is”. A jelentések szerint több ezer embert öltek meg és körülbelül kétmilliót kényszerítettek lakóhelyük elhagyására.

 

„Nincs étel és víz” – mondta Abreha. „Nincsenek nyitva az üzletek és vállalkozások. A szüleim nem tehetnek semmit. A bátyám idősebb nálam, fodrász, de most nem tud dolgozni. Három fiatalabb nővérem van, iskolába kellene járniuk, de az összes bezárt. Egy barátom segítségével tavaly küldhettem nekik pénzt. De egyelőre nem tehetnek semmit. Csak túlélnek.”

Negasi Haylu Abreha pedig éppen csak megmenekült.

Hacsak a harcok nem érnek véget és a béke nem áll vissza Tigrayben, az ígéretes fiatal országúti versenyző hajléktalanként kezdi a versenyszezont, és olyan nehéz terhet kell cipelnie, ami még Eddy Merckx-et is megakadályozhatná abban, hogy biciklire üljön.