Átkalandoztuk a nyarat – külön, de együtt

Szerző: WLC

Három történet, kilenc kaland, rengeteg játékos és még több letekert kilométer. Kalandor játékunk a kihívásokról és a motivációról szólt, amikre különösen szükségünk volt ebben az évben.

Júliustól szeptemberig tartott bringás játékunk, ezalatt három történetbe csöppentek bele Strava-klubunk tagjai, mint főszereplők. Amikor fordulóponthoz érkeztek, eldöntötték, melyik utat választják: a könnyebbet, amiért nem kellett megküzdeniük, de így jutalom sem járt érte, vagy a nehezebbet, amivel ajándékcsomagot nyerhettek. Mondanunk sem kell, hogy a legtöbben vállalták a kihívásokat!

800 méteres szintemelkedés, napi 10 km 5 napon át, 40 km/órás maximális sebesség, és még sorolhatnánk. Semmi nem állhatott a Kalandorok útjába! Sőt, rengetegen túl is teljesítették a feladatokat. A három hónap alatt háromszor kerültük meg a Holdat és 23-szor másztunk fel az Everestre! Mennyi mindenre képesek vagyunk együtt! 🙂

A kerékpáros ajándékcsomagok és a Škoda által felajánlott teszthétvégék mellett kisorsoltunk egy Škoda CITY kerékpárt is.  A szerencsés kalandor, László, a MaxX Auto Škoda autószalonban vehette át a főnyereményt!

Persze ez még nem minden: az igazi érték, amit létrehoztunk az a közösség, mely a játék alatt az ország legnagyobb Strava klubjává nőtte ki magát. Több mint 2000 elkötelezett, profi- és hobbibringás oszthatja meg egymással szenvedélyét és tapasztalatait, hamarosan egy olyan formában is, ahogy eddig még nem! Kövessétek a klub oldalát, újabb meglepetések várnak!