Néha mindannyiunkat meglep, mennyi híresség vallja magát a kerékpározás szerelmesének. Ha az interneten keresgélünk, színészekre, zeneszerzőkre, írókra és politikusokra bukkanhatunk, akiknek mind erős véleményük van a sportról. Ez persze nem mindig pozitív, de a legtöbb esetben a mi oldalunkon állnak! Hoztunk néhány inspiráló mondást tőlük.

Megosztás:

„Kerékpározás közben megismered az ország domborzatát, hiszen minden emelkedőn és lejtőn át kell küzdened magad.”
Ernest Hemingway, Nobel-díjas író, újságíró és sportember.

Ernest Hemingway 1959-ben © SNAP / Shutterstock Editorial / Profimedia

„Fantasztikus volt, hogy találkozhattam barátommal és hősömmel, Greta Thunberg-gel és együtt biciklizhettünk. Alig vártam, hogy bemutassam őt lányomnak, Christinának. Csak így tovább, Greta!”
– Arnold Schwarzenegger, színész és politikus.

„Ha keményen tekersz egy mountain bike-on, akkor néha elesel. Ha nem, akkor nem tekersz elég keményen.”
– Az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush, miután 2005-ben összeütközött egy kerékpáros rendőrrel a skóciai G8 csúcstalálkozón.

Geroge W. Bush a Fehér Házban.

„A kerékpározás több ellenséget békített ki, mint bármely másik sport.”
– Louis Baudry de Saunier, 19. századi újságíró, író, a kerékpározás, motorozás és turizmus iránt érdeklődő tudós.

Louis Baudry de Saunier

„A biciklizés valószínűleg a legélvezetesebb módja a közlekedésnek, amit valaha kitaláltak. Olyan, mintha sétálnál, csak tízszer kevesebb erőfeszítésbe kerül. Áttekerni egy városon és megérteni azt jobban, mint bármelyik dugóban ragadt autós. Percek alatt elsüvítesz egyik helyről a másikra. 250.000 fontos sportautókat hagysz magad mögött. Bárhol parkolhatsz. Tényleg a legszabadabb érzés, amit egy nagyvárosban érezhetsz. Csodálatos, hogy egy modern környezetben is átélheted ezt.”
– Daniel Pemberton, angol zeneszerző, Ridley Scott, Danny Boyle és Guy Ritchie filmjeiből ismert.

Daniel Pemberton a „Ragadozómadarak” premierjén, Londonban. © James Gillham / Shutterstock Editorial / Profimedia

„Életem egyik legfontosabb napja volt, amikor megtanultam biciklizni.”
– Michael Palin, angol humorista, színész, író, műsorvezető, és a Monty Python csoport tagja.

Michael Palin a londoni televíziós díjátadón, 2020-ban © Anthony Harvey / Shutterstock Editorial / Profimedia

„Fiatalkoromban egy bankban dolgoztam, és nem számított, hogy zuhogott az eső vagy tűzött a nap: ameddig biciklin ülhettem, tudtam, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere.”
– Mark Cavendish, kerékpáros, miután megnyert egy szakaszt a 2008-as Tour de France-on.

„Nem könnyű kerékpárosként élni Angliában, sokan nem szeretnek minket. Az utakon egyenesen utálnak. Remélem, hogy az emberek rájönnek, hogy mi is húsból és vérből vagyunk, csak éppen két keréken.”
– Victoria Pendleton, brit kerékpáros és olimpiai aranyérmes.

View this post on Instagram

I know that people at going a bit stir crazy already and we have some challenging times ahead. If you are fit healthy and follow the government guidelines, there is no reason not to workout at home and get out for some fresh air and sunshine ☀️…keeping to the appropriate social distancing guidelines of course. . Just a little bit of exercise is good for the mind and the body and to keep some balance. There are lots of people putting some great content on social media channels. This could be a great opportunity to broaden your exercise repertoire or get back into to something you used to do….??? . #mindfulfitness #keephealthy #beresilient #trainindoors #trainathome #dowhatyoucan #beconsiderate #cycling @loxphoto

A post shared by Victoria Pendleton C.B.E (@victorilou) on

„Napjainkban a legrosszabb dolog ami történhet, hogy reggel felébredsz, és nincs ott a bringád, ahol hagytad.”
– 50 cent, hip hop sztár, akinek gyerekként ellopták a biciklijét.

50 Cent, 2020 © Twitter / ddp USA / Profimedia

„Semmi sem fogható a kerékpározás egyszerű öröméhez.”
– John. F. Kennedy, amerikai elnök, aki 1963-ban merénylet áldozata lett.

Dwight Eisenhower elnök és John F. Kennedy jelölt. © KEYSTONE Pictures USA / Zuma Press / Profimedia

“Adj egy embernek egy halat, és enni adsz egy napra. Taníts meg egy embert halászni, és enni adsz egy egész életre. Adj egy embernek egy biciklit, és rájön, hogy halászni rém unalmas.”
– Desmond Tutu, észak-afrikai érsek és emberi jogi aktivista, többek között a Nobel béke-díjat is elnyerte.

Sussex hercegnője és kisfia, Archie találkozik Desmond Tutu érsekkel. © ROTA / Camerapress / Profimedia

„A biciklizés nem egy játék, hanem egy sportág. Kemény, nehéz és könyörtelen, nagy áldozatokat követel. A focit, a teniszt és a hokit játszák. A kerékpározást nem lehet játszani.”
– Jean de Gribaldy, francia kerékpáros.

Jean de Gribaldy

„Bárcsak több kerékpárutat építtettem volna Londonban! Ha visszarepülhetnék az én időmbe, azzal a tudással, amim most van, biztosan egy hatalmas kerékpáros hálózatot építenék ki. Valószínűleg nem választanának újra, ezt is figyelembe kellene vennem. De akkor is ez lenne a helyes.”
– Boris Johnson, brit miniszterelnök, miután lejárt mandátuma London polgármestereként.

Boris Johnson, a Westminster híd előtt, biciklijén. © GEOFF CADDICK / AFP / Profimedia

„Azt akartam, hogy amikor a gyerekek biciklin látnak, tudják, hogy még a Demokrata párt jelöltje is hord sisakot, amikor kerékpárra ül.”
– Barack Obama, amerikai elnök, arra a kérdésre válaszolva, hogy nem fél-e attól, hogy elveszíti a választást a sisak miatt. 1988-ban a demokrata jelölt, Michael Dukakis azért maradt alul Geroge Bush-sal szemben, mert nevetségesen nagy sisakot hordott.

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.