A 2019-es év 15 legjobb kerékpáros építészeti projektje
Szerző: Monica Buck
A Kerékpáros Építészeti Biennálén, melyet már második alkalommal rendeznek meg, olyan figyelemreméltó épületterveket mutatnak be, amelyek megkönnyítik a biciklis közlekedést, és ezáltal közösségeket formálnak át világszerte. A Biennále Amszterdamban debütált a hónap elején, mielőtt elindult világkörüli útjára. Kilenc ország 15 projektjét választották ki idén. A zsűri szerint az közös bennük, hogy mindegyik jól szemlélteti, hogyan tudnak a dizájn megoldások egyszerre túlmutatni a funkcionalitáson és az egészségesebb életmódot is támogatni.
„A kerékpározás sokkal többet jelent a nagyvárosoknak egy egyszerű közlekedési megoldásnál; az átalakulás erős mozgatórugója is. Minden városnak vagy környéknek lehetősége van sikertörténetté válni a kerékpározás által. A Biennáléval inspirációt szeretnénk nyújtani, hogy ez meg is valósulhasson, és reméljük, hogy sok város él majd a lehetőséggel, hogy otthont adjon neki a nemzetközi körútja során” – mondta el Maud de Vries, főszervező.
Nézd meg az idei év kiválasztottjait az alábbi galériában.
Marie Curie nevének hallatán mindenki a forradalmi tudományos eredményekre és a radioaktivitás pionír kutatásaira gondol, méginkább pedig arra, hogy ő volt az első nő, aki Nobel-díjat nyert, ráadásul kétszer is, és az egyetlen személy, aki két különböző tudományterületen!
A Dordogne régió Franciaország egyik olyan desztinációja, amely a legtöbb amatőr kerékpáros bakancslistáján szerepelhetne. A listán, amin általában olyan híres kerékpáros hegyek találhatók, mint az olasz Passo dello Stelvio, Mallorca Sa Calobra-ja és Franciaország Mont Ventoux-ja. De vannak olyan kerékpáros paradicsomok, amelyek nem kapnak elég…
A kiegészítők jelentik a kerékpárod lelkét. Emellett sokat elárulnak rólad is, mint bringásról és mint emberről. Amikor elérkezik a díszítgetés ideje, fontos odafigyelned arra, mit is pakolsz fel kétkerekű barátodra. Akadnak olyan tartozékok, amiket szerencsére már nem gyártanak, de olyan haszontalan kiegészítők is, amiknek valamiért…
Sokak számára a kerékpározás közlekedési forma. Másoknak pedig szabadidős tevékenység. Egyéni dolog, ami mindenkinél más, és azt, hogy kinek mit jelent a biciklizés, nagyban befolyásolhatja az adott ország kerékpáros kultúrája. A biciklizés különböző szerepet játszhat különböző kultúrákban, és gyakran belefonódik a társadalom szövetébe.