Új tanulmány támasztja alá, hogy a kültéri testmozgás csökkenti a szorongást

Szerző: WLC

A kapcsolat a rendszeres testmozgás és a szorongás enyhülése között nem újdonság, ráadásul korábbi kutatások megállapították, hogy a kapcsolat kétirányú. Az enyhülést azonban csak most öntötte számokba a Frontiers in Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmány: akár 60%-os is lehet!

A svéd kutatók csaknem 400 000 ember adatait tekintették át, és a fizikailag aktívabbak közötti különbségekre összpontosítottak az ülő életmódot folytató emberekhez képest. Konkrétan azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a szorongásra az éves sífutó verseny, az 1922 óta megrendezett Vasaloppet, ahol a résztvevők 90 km-t tesznek meg.

Azokat a versenyzőket vonták be a kutatásba, akik 1989 és 2010 között részt vettek az eseményen. Megállapították, hogy közel 60%-kal alacsonyabb a szorongásra való hajlamuk azokhoz képest, akik ugyanebben az időszakban nem síeltek.

„Nem tudtuk megvizsgálni a gyakorlatban a szorongás kialakulására gyakorolt potenciális védőhatások mögött húzódó mechanizmusokat, csak azt figyeltük meg, hogy a lényegesen aktívabb emberek általában kevésbé szoronganak” – mondta Martina Svensson, a svédországi Lund Egyetem kísérleti kutatója a Bicycling magazinnak.

Hozzátette, hogy ennek ellenére, számos korábbi kutatás nyújt magyarázatot a jelenségre. A testmozgás leköti az elmét, és eltereli a figyelmet a visszatérő, szorongó gondolatokról, ez pedig a szabadban, az intenzívebb érzékszervi hatások miatt még jobban így van, mint beltéren. Ezen felül a testmozgás javítja a test stresszkezelő képességét, így nagyobb mentális ellenállást alakíthat ki, ezeknek az elméleteknek megerősítéséhez azonban további kutatások szükségesek.

A kültéri sportok több ingerrel járnak, így jobban lefoglalják az agyat. Fotó: Pixabay

Volt a kutatásnak egy meglepő eredménye is: a férfi síelőknél minden szinten csökkent a szorongás, a nőknél viszont azoknál volt hatékonyabb a mozgás, akik nem az elit kategóriában versenyeztek. A legjobbak között induló női résztvevők csoportjában a szorongásos zavarok kialakulásának kockázata majdnem kétszerese volt az alacsonyabb szinten teljesítőkéhez képest.

„Meglepő volt számunkra ez az eltérés” – mondta Svensson. „Fontos azonban megjegyezni, hogy a legjobban teljesítő nőknél még mindig alacsonyabb volt a szorongás kockázata az általános népesség kevésbé aktív nőihez képest. Ez azt jelenti, hogy eredményeink továbbra is azt sugallják, hogy a fizikailag aktív életmód jelentős mentális előnyökkel jár. ”

Az, hogy az eredmények más sportágakra, például a kerékpározásra is vonatkoznak -e, egy további kutatási terület, tette hozzá a szakember. Az egyes sportágakra vonatkozó tanulmányok kissé eltérő eredményeket és arányokat mutathatnak.

Ennek ellenére, mivel rengeteg kutatás áll rendelkezésre a testmozgás előnyeiről a stressz csökkentésében és a szorongás enyhítésében, valószínű, hogy minden sport – különösen a kint és progresszív intenzitással végzett mozgásformák – kifejezetten előnyösek az érzelmi egészségünk számára!

Forrás: bicycling.com