Biciklizés közben jött rá, hogy szívproblémája van

Szerző: WLC

A 67 éves Will Rindom azért meséli el a történetét, hogy segítsen másoknak időben észrevenni a bajt.

2013-ban, kerékpározás közben vettem észre, hogy szívproblémáim vannak. Ahogy felfelé tekertem egy hosszú emelkedőn, fájdalmat éreztem a bal könyökömben. Tudtam, hogy a fájdalom azt jelzi, hogy valami nincs rendben, de nem foglalkoztam vele különösebben.

Hónapokkal később elmentem a háziorvoshoz, és amikor a szívemet hallgatta, eszembe jutott a könyökfájás, így megkértem, hogy ezt is nézze meg. Az EKG során kiderült, hogy a bal elülső artériám 98 százalékosan el van záródva; hihetetlenül közel voltam egy súlyos szívrohamhoz. Éppen egy 35 mérföldes bicikliutat tettem meg ezelőtt, szerencse, hogy nem lett belőle baj. Egy stent (hálós, csőszerű eszköz, mely az ér nyitvatartására szolgál) beültetésével akadályozták meg a teljes elzáródást.

Fotó: bicycling.com

 Aztán, körülbelül négy évvel ezelőtt, enyhe szívrohamot kaptam a munkahelyemen. Éreztem, hogy valami nem stimmel, ezért bementem a sürgősségire, ahol megállapították, hogy a jobb koszorúm teljesen el van záródva. Három stentet kellett a szívembe tenniük.

Ekkoriban jóval kevesebbet bicikliztem, mint korábban. 2019 februárjában térdprotézis-műtétem volt, egy 1989-es síbalesetből eredő sérülés miatt. Járni is fájdalmas volt. Bár elengedtem magam, mégsem voltam rossz állapotban. A munkám megköveteli, hogy egész nap talpon legyek, így a műtét után már aznap sétálhattam. Negyedik nap pedig másfél mérföldet gyalogoltam. Tehát elkezdtem mozgatni a térdem, és úgy gondoltam, hogy a kerékpározás nagyon jó lesz erre. Azonban folyamatosan halogattam és halogattam, hogy újrakezdem, és tulajdonképpen csak idén májusban vettem rá magam.

Ekkor már tombolt a járvány, így nehéz volt új bringát beszerezni, de szerencsére van egy régi Specialized kerékpárom. És csodák csodájára, ahogy felültem a kerékpárra, megszűnt a térdemben a fájdalom!

Május óta több mint 2000 mérföldet tettem meg. Pont azon a napon volt időpontom a kardiológushoz, amikor túlléptem ezt a mérföldkövet: az orvos szerint a szívem remekül néz ki. Tudom, hogy a kerékpározás nagyon sokat segített. A szívműtétem után kétféle vérnyomáscsökkentőt is kaptam, de az egyiket már júliusban elhagyhattam.

Soha nem késő egészségesebb életet élni! Mielőtt újra felültem volna a kerékpárra, nagyon sok chipset és vörös húst ettem, és még több üdítőt ittam. Mostanra főleg növényi alapú ételeket fogyasztok és leálltam a cukros italokkal is.

Nagyon szeretnék segíteni a hozzám hasonló „idősebb” embereknek abban, hogy felfedezzék, mi mindent tehetnek egy kerékpárral az egészségükért. Azoknak is, akik csípő- vagy térdprotézissel élnek, és azoknak is, akik túléltek egy szívrohamot. Mindannyian egy teljesen új életmód kapujában állunk, csak meg kell ragadnunk a kormányt!

Forrás: bicycling.com