Tudjuk, hogy a túlzott cukorfogyasztás árt az egészségnek és még idő előtti halálhoz is vezethet. Egy új kutatás szerint azonban nem az a fő probléma, hogy elhízást és kettes típusú diabéteszt okoz. A londoni egészségügyi intézet szerint a cukor súlyos húgysav-felhalmozódást idézhet elő, ez pedig igen komoly gondokhoz vezethet. Mit tehetünk ellene?

Megosztás:

Korai halál az elhízás és a cukorbetegség miatt?

A túlzott cukor-fogyasztás korrelál a rövidebb élettartammal, ezt pedig eddig a cukor okozta kóros elhízásnak és a cukorbetegségnek tulajdonították.

„Csakúgy, mint az embereknél, a magas cukortartalmú étrenden élő legyeknél is kimutathatóak a metabolikus betegségek: elhíznak és inzulinrezisztensekké válnak” – magyarázta Dr. Helena Cochemé, a kutatás vezetője. „A túlsúly és a cukorbetegség növeli a korai halálozás kockázatát, így mindig is azt gondoltuk, hogy a cukortöbblet a legyek túlélési esélyeit is csökkenti.”

A túlzott cukorbevitel korai halálozáshoz vezethet.

A víz segít

Az új tanulmány azonban más tényezőkre is bukkant a gyümölcslegyek megfigyelése közben.

„A víz elengedhetetlen része az egészséges táplálkozásnak, azonban sokszor eltúlozzák az emésztési folyamatokban játszott szerepét. Mégis, meglepve tapasztaltuk, hogy amennyiben nagyobb mennyiségű vízhez is hozzájutottak a legyek a cukor mellett, utóbbi túlzott fogyasztása nem befolyásolta a legyek élettartamát. Azonban ezek a legyek is mutatták a magas cukortartalmú étrenddel járó rendellenességeket.”

A húgysav lehet a ludas

A kutatók kimutatták, hogy a túl sok cukor miatt a legyek szervezetében felhalmozódott egy molekula, a húgysav, a purin vegyületek bomlásának végterméke. Ez a molekula kristályosodásra hajlamos, így vesekőként megtapadhat a szervezetben. A kutatók képesek voltak megakadályozni a kövek képződését újabb és újabb adag ivóvízzel, mely hígította a vegyületet, illetve a húgysav-termelést is csökkenteni tudták gyógyszerekkel. Mindkét módszer védelmet nyújtott a túlzott cukorfogyasztás okozta korai halálozás ellen.

A húgysav felhalmozódása korai halálhoz vezethet

A megfigyelésben résztvevő német Kiel egyetem kutatói megerősítették, hogy az emberi szervezet is hasonlóképp működik. „Meglepő módon, akárcsak a legyeknél, az embereknél is a vesefunkciók gyengülésével és a vér magasabb purinszintjével jár a túlzott cukor-bevitel.” – mondta Christoph Kaleta professzor, a tanulmány egyik társszerzője.

Nem elég, ha sok vizet iszunk

Szóval ehetek akármennyi cukrot, ha közben jó sok vizet iszom?

„Sajnos nem” – válaszolt a kérdésre Dr. Cochemé. „Igaz, hogy tovább éltek azok a gyümölcslegyek, akik így táplálkoztak, de attól még egészségtelenek voltak. Az emberek esetében pedig a kóros elhízás szívelégtelenséghez vezethet. Azonban a kutatásunk szerint a purin lebomlása a kritikus folyamat. Tehát a cukor okozta korai halál nem feltétlenül az elhízás egyenes következménye.”

Még mindig úgy tűnik, hogy a legjobb, amit tehetünk az, ha korlátozzuk a cukorfogyasztásunkat: a nem természetes, hozzáadott cukrok ne haladják meg napi kalóriabevitelünk 10%-át! Az ideális mennyiség mindössze 5% vagy még ennél is kevesebb.

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.