Egy teherbringás futár élete: 24 üveg méregdrága bor veszélyes feladat

Szerző: Adam Marsal

Ha esik, ha fúj, Jakub Hokynář nehéz teherkerékpárján tölti minden szabad idejét iskola után. Magára vesz egy vékony széldzsekit és expressz kézbesítéseket teljesít Prágában, ahol autóval haladni nehézkes, bringával viszont süvíthet eladótól vásárlóig. A 18 éves diák a Messenger nevű cégnek dolgozik, rajtuk keresztül csatlakozott a CityChangerCargoBike mozgalomhoz, aminek célja, hogy a kerékpáros futárkodást népszerűsítse Európa-szerte.

2500 km egy év alatt

„A telefonomra letöltött navigációs app értesített róla, hogy 12 hónap alatt 2500 km-t tettem meg” – mesélte Jakub. Általában hetente háromszor dolgozik, a bringát a cég telephelyén veszi fel suli után. A csapat diszpécsere navigálja. A megrendelésektől függően egy iskolai napon 40 km-t, szünet alatt pedig akár 80-at is leteker.

Fájdalmas koccanások

Az első találkozás a hatalmas és nehéz teherbringával nem volt valami kellemes. „Iszonyatosan nehéz volt kormányozni és sokkal kevésbé volt stabil, mint vártam. Baleseteztem is vele párat” – meséli a futár, aki került már a földre, miután elveszítette az egyensúlyát, vagy beakadt a pedálba a lába. Néhány hét gyakorlás után azonban hozzászokott a járműhöz és most már könnyen vált közte és saját mountain bike-ja között.

A sárga teherbringát a holland Larry Harry cég tervezte. Alumínium vázból, krómozott acél villából, és egy nagy akkumulátorból áll – az egyéb megszokott alkatrészek mellett. „Teljes töltöttséggel 80 km-t bír. Csak egyszer merült le használat közben, így segítség nélkül kellett visszatekernem a telephelyre. Mivel nagyjából háromszor olyan nehéz, mint a saját bringám, nem volt könnyű feladat.” A profi sportolókkal ellentétben, Jakubnak nincs jó tapasztalata az előre megtervezett étkezésekkel, így általában gyorskajáldákban eszik.

Tíz iPhone X a dobozban

A hatalmas alumínium doboz mérete négy nagy zacskónak vagy nyolc postai csomagnak felel meg. Az eddigi legnagyobb értékű küldemény 10 vadiúj iPhone X volt. Legnehezebb feladatának azonban a négy doboznyi luxus kategóriájú bor kiszállítása volt. Mindegyik dobozban 6 üveg… „Nagyon kellett ügyelnem, nehogy zökkenjek vagy boruljak.” Az elektronikai cikkek mellett a postától és a virágárusoktól kapott megrendelések a leggyakoribbak. „Sokan kérdeznek vicces szállítmányokról, de nem, nem kellett még soha élő állatot, fegyvert vagy jégkrémet szállítanom.”

A nagy bringa ellenére többnyire jól elboldogul az utakon, hiszen a sofőrök segítőkészek és toleránsak vele, egy kivétellel: a taxisokkal akad problémája. „Nem azt mondom, hogy minden taxisra igaz ez, de sokan alig hagynak köztünk helyet, amikor megelőznek. De nem baj, én szeretem ezt a munkát, és addig csinálni fogom, ameddig csak tehetem.”