A világ 4 legveszélyesebb hegyi kerékpárútja

Szerző: Martin Atanasov

Hallottál már olyan hegyikerékpárosról, aki azért választott egy útvonalat, mert az biztonságos és eseménymentes? Nem, mi sem. A cél az, hogy olyan lejtőkön száguldj, amiket még a hegyi kecskék is túl meredeknek tartanak, nem pedig az, hogy vigyázz magadra.  Az adrenalin, a repülés és a félelmeid legyőzése éltet, ezekhez pedig kellenek a veszélyes terepek.

Azonban nem minden hegyi túra egyformán veszélyes. Léteznek kezdőknek és profiknak szánt útvonalak. És ott vannak azok az utak, amiken megőszülsz a félelemtől, mire a végükre érsz. Íme a világ négy legveszélyesebb hegyi montis útvonala, négy kontinensről!

Halálút, Bolívia

Egy ilyen elbűvölő nevű helyen már sejtheted, hogy életed legnagyobb kalandjával állsz szemben. Ez a bolíviai útvonal valójában egykor egy autóút volt, amit a magas halálozási arány miatt hagytak magára. Északi Yungas útként is ismert: egy rendkívül keskeny hegyi útszakasz, ami La Pazt köti össze a Yungas régióval. Az út kb. 65 km hosszú, és 3657 métert süllyed lefelé. A meredeksége akár 50%-os is lehet. Természetesen ez nem lenne olyan vészes, ha az út nem lenne egy hegyoldalban, mindössze egy lépésnyire egy 600 méteres szakadék felett futna, ami maga a halál.

Death Road in Bolivia
Az Északi Yungas út, amit Halálútnak is neveznek, az egyik legveszélyesebb útnak számít a világon.

A móka kedvéért állandó földcsuszamlások színesítik a helyzetet, az esős évszakban pedig az út mentén igazi vízeséssé válik a hegyoldal, ami még veszélyesebbé teszi az egész élményt. Voltak már olyan kerékpárosok, akik valóban itt lelték a halálukat: 1998 óta 18-an estek a szakasz áldozatául.

Mindezek ellenére – mivel az útvonal autóútnak épült -, ha nem vagy túl könnyelmű a sebességgel és óvatosan manőverezel, akkor elenyésző az esély egy halálos balesetre. A kilátás és a természeti szépségek pedig páratlanok.

Az Old Smuggler’s út, Kambodzsa

Hogyan hagynánk ki ezt a gyönyörű útvonalat a listánkból? Az Old Smuggler’s, vagyis az öreg csempész útja a kambodzsai Cardamom-hegységben található. A nevét azért kapta, mert valaha tényleg csempészútként szolgált, amit Kambodzsa és Thaiföld között használtak árucikkek szállítására.

Az út egyedülálló élményt nyújt és igazi kihívást jelent a hegyikerékpárosok számára, meredek lejtőkkel, szűk ösvényekkel és olyan technikai elemekkel, melyek magas szintű képességeket és tapasztalatot igényelnek. A kerékpárosoknak sziklás terepen, éles kanyarokban és veszélyes szakadékokban kell haladniuk, miközben átkelnek a vadregényes hegyvidéki tájon.

A helyi állatvilág is veszélyes. Különböző mérges kígyók és pókok otthona az őserdő. Pozitívum viszont, hogy megtekinthetsz néhány egzotikus és rendkívül ritka növényt és állatot az út során, amelyek többsége nem fog megpróbálni megölni.

Ha mindez nem hangzik elég kalandosnak, még egy folyón is át kell kelned. Sajnos az esős évszakban a folyó túl vadul áramlik ehhez, ilyenkor egy drótkötélpályát használhatsz a kerékpároddal együtt. Ezt az élményt biztosan sosem felejted el.

Maritime-Alpok útvonal, Franciaország

Míg a Halálút autók számára lett tervezve, és csak ezután vált ismertté a hegyikerékpárosok között, nem tudom elképzelni, hogy bárkinek is lett volna rá nyomós érve, hogy létrehozza a Maritime-Alpok útvonalat. Ez a szakasz Franciaország délnyugati részén, az Alpokban található, és még a túrázók számára is veszélyes egy keskeny, 1 méter széles úton egyensúlyozni, nemhogy a kerékpárosoknak. Jobb oldalon magas sziklák, bal oldalon mély szakadék. Csak a legtapasztaltabb kerékpárosoknak érdemes kipróbálni ezt az utat: ha lezuhansz, több száz métert eselt. Bőven lesz időd elgondolkodni, mit csináltál rosszul, mielőtt végül földet érsz.

Ezen az útvonalon a legkeményebb terepen kell egyensúlyoznod, csúszós kövekkel és óriási sziklákkal, meredek lejtőkkel és néhány nagyon dühös kecskével tarkítva.

Bármelyik szakaszt is választod ebből az úthálózatból, győződj meg róla, hogy elég képzett vagy ahhoz, hogy végig is menj rajta. Ha egyszer elindulsz ezeken a –  különben gyönyörű – utakon, nincs visszaút.

Adventure Time Trail, Dél-Afrika

Ne feledjük, hogy Afrika is kínálhat vakmerő hegyikerékpáros útvonalakat, melyek biztosan kielégítik adrenlin-igényeid. Több is szerepelhetne ezen a listán, de a Dél-Afrika Western Cape régiójában található Adventure Time Trail kétségkívül a legveszélyesebb az összes közül.

Az útvonal a Jonkershoek Nature Reserve-ben kezdődik, majd vad hegyek között kanyarogva izgalmas élményt nyújt a kerékpárosoknak. Singletrack, jeep track és sziklás terep keveréke, meredek lejtőkkel, éles kanyarokkal és technikás szakaszokkal, amelyek magas szintű képességeket és tapasztalatot igényelnek. Az Adventure Time Trail híres a lenyűgöző kilátásairól is, hiszen a kerékpárosok panorámás látványban részesülnek a környező hegyekről, völgyekről és szőlőskertekről.

A régió sokféle vadállatnak ad otthont, köztük sasoknak, kígyóknak és pávafejű majmoknak. Ha valaha találkoztál egy majommal az állatkerten kívül, tudod, miért szeretik az emberek megtartani tőlük a távolságot. Sokszor agresszívak és teljesen őrültek.

A legfontosabb, hogy holnap is tekerhess

Ez a 4 útvonal kétségtelenül igazi kihívást jelent, és ha nem vagy erre felkészülve, ne indulj el rajtuk! Nem kell senkinek semmit bizonyítanod. A biztonság mindig az első, szóval ne kockáztasd az egészségedet és a kerékpárodat ok nélkül!