A Škoda Titan Desert története: Interjú a versenyigazgatóval

Szerző: Joshua Donaldson

A Titan Desert számos résztvevője számára a verseny hat napos homokban biciklizést ígér Marokkó kánikulájában. A verseny akkor kezdődik, amikor jelez a zászló és akkor ér véget, amikor a kerekesek áthajtanak a célvonalon – ha eljutnak odáig. Manuel Tajada számára azonban minden sokkal korábban indul és a sivatag dűnéin átkelő, megtépázott versenyzők célbaérése után fog csak véget érni a kaland. Ő ugyanis a verseny igazgatója – az ember, aki mindent felügyel, immár 2005 óta.

Nincs tehát jobb ember, akit megkérdezhetnénk, ha szeretnénk többet megtudni erről a lenyűgöző versenyről, ami az elmúlt 9 évben világszerte megragadta a kerékpárosok figyelmét. Tajada elmesélte magazinunknak a verseny rövid, de annál nagyszerűbb történetét.

A verseny eredete összefonódik a Dakar Rally-val. Dakar egy félelmetes verseny, amelyen a legkülönfélébb képességű rally-versenyzők vehetnek részt, kőkemény terepen, rövid távokon és hosszú, 900 kilométeres epikus szakaszokon, melyek próbára teszik a járműveket és a vezetőiket is. A versenyre először 1978-ban került sor, az Amaury Sports Organization (ASO) szervezésében, és a franciaországi Párizstól a szenegáli Dakarig tartott a táv. Egy ideig ez így is maradt, de 2009-ben biztonsági okokból Dél-Amerikába költöztették az eseményt. Immár harmadik iterációja a Közel-Keleten zajlik, ahol a legtöbb szakasz sivatagokon fut át. És itt jön be a képbe Manuel.

„A verseny első napján már részt vettem a szervezésében. Emlékszem, 2005 végén Juan Porcar felkérte Felix Dotot és engem, hogy dolgozzunk az MTB Dakaron. Egy verseny a marokkói sivatagban, ami olyan, mint a Dakar, csak éppen hegyi kerékpárokkal. Az első év óta én irányítom a versenyt” – avatott be minket.

https://www.instagram.com/p/CdJewpjMjoj/

Azóta több mint 5000 versenyző csatlakozott a versenyhez, köztük minden idők legjobb spanyol kerékpárosa, Miguel Induráin is. A nézők olyan legendákat is láthattak a sivatagban küzdeni, mint Roberto Heras, Melchor Mauri vagy Sylvain Chavanel. Az Atlasz-hegység és a Szahara-sivatag között zajló verseny brutális, de sok versenyző tér vissza évről évre – ez pedig annak a szervezetnek köszönhető, melynek Manuel is tagja.

A Titan Desert verseny kihívásairól szólva kifejtette, hogy „a logisztika nem egyszerű, nagy embercsoportot mozgatunk (kerekesek, sajtó, asszisztensek, személyzet stb.), és egy várost építünk a semmi közepén. Szeretem megmutatni az ország szépségét, és minden évben változtatok az útvonalakon. Keményen dolgozunk a versenyzők biztonságán is. De a fő kihívás az, hogy minden versenyzőt boldoggá tegyünk.”

A résztvevőknek nincs sok idejük felkészülni a versenyre, az egyetlen, amit kontrollálni tudnak a rajt előtt, az az edzés, amit az elmúlt hónapokban végeztek, és az erőnlétük és állóképességük, amit ez alatt az idő alatt szereztek. „Az idei év volt az egyik legnagyobb kihívás. Hegyi szakaszok nem voltak az útvonalon, de két dűne igen, emellett hosszú etapok és sok-sok navigáció.”

Az elmúlt 16 év során, a 2006-os bemutatkozás óta, a verseny más országokban is futott. Spanyolország, Szaúd-Arábia és Mexikó is adott már otthont a Titan Desert versenynek, sőt volt egy Titan Tropic verseny is, melyre 2016-ban és 2017-ben Kubában került sor. A siker nagy része Manuelnek, valamint Juan Porcarnak, az egyik alapítótársnak köszönhető – utóbbi egyben az első kerékpáros is, aki teljesítette a Dakar MTB-t.

https://www.instagram.com/p/CTZWi7lsG7n/

Bár a verseny az évek során bővült, a Titan Desert hű maradt a gyökereihez – erre pedig méltán büszke Manuel. „Bár sok minden megváltozott, megtartjuk azt a szellemet, amit [Porcar] elképzelt. Imádok mindent, ami a mountain bike-okkal kapcsolatos, ahogy a kalandokat és az utazásokat is, Marokkó pedig különleges hely számomra. Szeretem, hogy a munkám a hobbim.”

Az évek során rengeteg sztár vállalta már a kihívást. Ez a történelmi verseny nyilvánvalóan különleges helyet foglal el az igazgató szívében, de kedvenc emléke sokkal személyesebb. „Minden évben csodás emlékekkel térek haza, de a legjobb az volt, amikor a kisfiam és a feleségem megjelent a táborban 2015-ben. Hatalmas meglepetés volt!” – emlékezett vissza.

A verseny 2006 óta ébreszt rémálmokat a versenyzőkben, de minden évben kialakul egy közösségi érzés is. Mi azért értjük, miért csábítja vissza a résztvevőket újra és újra!