Fetter Erik – a titkos magyar ígéret

A szerdán Siófokról elrajtoló Tour de Hongrie-t felvezető sorozatunk záróvendége az alighanem legnagyobb magyar összetett esélyes, Fetter Erik volt.

A jelenleg is a Giro d’Italián tekerő Valter Attila és Dina Márton után Fetter Erik nevét is ideje egyre jobban megtanulni a bringakedvelőknek. A fiatal, 21 esztendős tehetség Dina Marci csapattársa az Eolo-Kometánál, és az áprilisi Alpesi körversenyen világszínvonalú mezőnyben úgy végzett a nagyszerű, 25. helyen legjobb magyarként, hogy az összetett versenyben többek között Valter Atit és Dina Marcit is megelőzte.

„Eredetileg nem az összetett volt a fő feladatom, hanem a szökések, valamint az első emberünk segítése – de miután végig mentem vele, és sokszor még előtte is tudtam végezni, a negyedik napra kivívtam, hogy én legyek a csapat fő embere. Sikerült kontrollálnom a dolgokat, és koncentrált teljesítménnyel egy jó összetett eredményt elérnem, aminek nagyon örülök!” 

Eriknek tavaly volt egy csúnya edzésbalesete, egy figyelmetlen autóssal történt ütközés nyomán többszörös csigolyatörést és bordasérülést szenvedett, így a 2020-as Tour de Hongrie-n, amelyre ugyancsak nagyon készült, sajnos esélytelen volt az indulása. Elmesélte, noha a hosszú kihagyás és felépülés után a biciklire fizikailag könnyű felülni, de a lelki tényezők hosszabb távon kihatnak, azok jobban beleégnek az emberbe, így ma már sokkal elővigyázatosabb minden szituációban.

Az idei Magyar körversenyre épp ezért kettőzött erővel és motivációval készül, s minekutána Dina Marci Giro-indulásával a Kometában a Tour de Hongrie-ra is első emberré lépett elő, meg is kapja az esélyt a bizonyításra. „Jól érzem magam, az Alpesi kört már sikerült kipihennem, az edzések jól mentek, a formám is biztató, úgyhogy nagyon várom már a Tour de Hongrie-t, remélem, sikerült a csapattal együtt egy szép eredményt elérnünk hazai közönség előtt! Ha számszerűsíteni kellene a céljaimat, azt mondanám, egy összetett top tízes helyezés álomszerű lenne, főleg, ha azt vesszük, hogy a tavalyi versenyt majdhogynem törött gerinccel kellett néznem kívülről…” 

Erik nézői kérdésre elárulta, szép időben nyilván jobban szeret versenyezni, de mivel ez nem rajtuk múlik, jól kell teljesíteni ha esik, ha fúj. A hegyekkel és a meredek emelkedőkkel pedig szerencsére jó barátságot ápol, s bár az idei útvonalon csak egy igazán kemény hegyi etap lesz – természetesen az utolsó előtti, kékestetői –, arra rákészül, s azon igyekszik a lehető legjobban menni, mert könnyen eldöntheti az egész verseny sorsát. Csakúgy, mint tavaly Valter Ati emlékezetes sikerénél – egy hasonló bravúrt most is el tudna viselni a lelkes magyar közönség, és Fetter Erik nem titkoltan készül is a meglepetésre…!

Szerző: Kohán Gergely