Ausztrál öröm a Kékestetőn, de a magyarok is nagyot mentek a TdH királyszakaszán

Szerző: Kohán Gergely

A legutóbb hoppon maradt Damien Howson szombaton lemásolta Valter Attila tavalyi mutatványát, de rengeteget köszönhet Peák Barnabásnak is, miként Fetter Eriket is csak dicséret illeti hősies helytállásáért!

Az elmúlt évekkel ellentétben a Tour de Hongrie idei útvonala csak egyetlen szakasz erejéig kirándult át Magyarország keleti-északi régiójába, de ide mindig megéri eljönni, egyrészt a gyönyörű tájak miatt – melyek az év ezen szakában pompás zöldbe borulnak mindenütt –, másrészt, mert errefelé imádják a kerékpározást.

A negyedik szakasz rajtvárosában, Balassagyarmaton például tavaly óta hazánkban egyedülálló bringamúzeum működik, szombaton a Tour de Hongrie rajtja előtt pedig kerékpáros emlékművet is avattak a balesetet szenvedett bringások emlékére, mielőtt kezdetét vette volna a Magyar körverseny tiszteletére rendezett egész napos programsorozat.

Így hát nagy és lelkes tömeg szurkolásától kísérve startolhatott el a karaván, amely ugyanakkor időközben 121 főre fogyatkozott: a norvég Uno-X istálló egyik stábtagja pozitív koronavírustesztet produkált, így a versenyzők közül hiába volt mindenki negatív, mivel a csapatbuborékon belül történt az eset, egységesen ki kellett vonulniuk a versenyről. Mellettük sajnos az egyik nagy pénteki bukásban érintett korábbi magyar bajnok, Szarka Gergely is feladta a versenyt sérülései miatt.

Ígéretéhez híven valóban ott volt viszont a rajtvonalnál Fetter Erik, aki előző nap még ugyancsak a kórházban csücsült szegény nyakmerevítőben, de a kivizsgálások törést nem mutattak ki nála, így vállalta a másnapi indulást. S mint kiderült, nagyon jól tette!

Szebbnél szebb környékeken kanyargott az ezerszínű karaván, nagyszerű látvány volt például, ahogy Bátonyterenyénél a víztározó partjára „kiköltöztek” a szurkolók, s onnan biztatták a versenyzőket, a háttérben magasodó Mátra vonulataival, vagy éppen Sirok a várral, és így tovább. Beérve a Mátrába pedig jöhetett a főattrakció, avagy a feketeleves: a Kékestetőre felvezető brutális első kategóriás hegyi emelkedő!

Ki ne emlékezne itt tavaly Valter Attila szenzációs támadására, majd győzelmére, amellyel együtt a versenyt is megnyerte – azt a kanyart, amelyben a döntő akcióját elindította, a szurkolók el is keresztelték Valter-kanyarnak, ezt ki is tették az egyik fára, természetesen egy hatalmas rózsaszín táblán!

A kőkemény utolsó 20 km-en nagyon szépen mentek a magyarok, a fehér trikós Pelikán János is tartotta magát, Fetter végül beért legjobb magyarként azt követően, hogy előző nap még kórházban volt, Peák Barnabás pedig hatalmas munkával, mint kiderült, végül szakasz- és ezzel valószínűleg összetett győzelemhez segítette csapattársát, Damien Howsont!

Éppen ez az ausztrál srác volt az, akit tavaly Valter Ati emlékezetes módon hagyott faképnél a hegyi befutó utolsó kilométerén, de ebből tanult is, mert most viszont éppen ő tette ezt a kolumbiai Garcíával, ezzel pedig megnyerte a több mint 200 km-es királyetapot. Következésképpen ma már csak végig kell mennie a budapesti záró „gálaetapon”, és övé a 2021-es Tour de Hongrie sárga trikója!

Borítókép: Vanik Zoltán/tdh.hu