A Tour de Hongrie szakaszai – út az országon át

Szerző: WLC

Minden évben Magyarország újabb szeletét mutathatjuk meg a Tour de Hongrie nemzetközi résztvevőinek és nézőinek, és biztosak vagyunk benne, hogy sem a látvány, sem a szakaszok kihívásai nem okoznak csalódást. Az idei év útvonala az ország nyugati felét öleli fel, egy kihagyhatatlan kitérővel az Északi-középhegységbe.

Idén 792 km-t kell megtenniük a versenyzőknek, a karaván Siófokról indul és Budapesten ér véget, de ez nem azt jelenti, hogy az út a két város között halad. Az öt etap változatos tájakon, kis-és nagyvárosokon át, a Balaton partjától kezdve a legmagasabb magyar hegycsúcsig szövi át az országot.

A Nagy Rajt

A verseny Siófok főteréről indul, már nem először: 1962-ben is a Balaton parti város adta a Nagy Rajt helyszínét, azóta pedig kilencszer volt az útvonal része. A mezőny egy darabig a magyar tenger partján halad, majd Balatonföldvárnál nekivág a Somogyi domboknak. Az igali hegyi menet után visszatérnek a versenyzők a Balaton partjára, majd Lengyeltótin, Osztopánon és Jután át érkeznek meg Kaposvárra, ahol egy, a város körüli kör után érhetnek be a célba. Kaposvár 1935-ben nagy magyar siker szemtanúja lehetett: Németh Károly volt az első, aki a belvárosba ért.

Az első szakasz 173 km hosszú, 1280 méteres szintemelkedéssel. Balatonföldváron, Balatonbogláron és Kaposváron gyorsasági részhajrákat foglal magába, így a hegyi szakasszal együtt, négyszer van esélyük a versenyzőknek pontokat gyűjteni, melyek a zöld trikóért folytatott versenybe számítanak bele. A befutó várható 3 óra és 59 perc alatt teszi majd meg a teljes etapot, ami azt jelenti, hogy majdnem 44 km/órás átlagsebességgel kell haladnia a szakaszgyőztesnek!

A második szakasz

A következő napon 13:15-kor állnak rajthoz a versenyzők Balatonfüreden, a 2004-es verseny után másodszor. Ismét egy dombos szakasz áll előttük: Balatonszőlősön és Vigántpetenden hegyi részhajrákkal indul az etap, majd Tapolcán, és a Badacsony megkerülése után Hévíz és Zalakaros közelében gyorsasági szakaszokon szerezhetnek pontokat. A 183 km-es etap befutójának Nagykanizsa ad otthont. A zalai város először 1927-ben volt a verseny egyik fontos állomása, amikor a kétszeres TdH-bajnok, Vida László itt ünnepelhette győzelmét.

A szakasz teljes szintemelkedése 1648 méter, ami még mindig csak a fele a királyetap mászásainak!

A harmadik szakasz

A Május 14-én valamivel rövidebb megmérettetésre készülhetnek a versenyzők: a harmadik etapot 142 km hosszú és 1585 méter szintemelkedése foglal magába, amit a befutó előreláthatólag 3 óra 14 perc alatt tesz majd meg, ha 44 km/órás sebességgel halad.

A karaván Veszprémben rajtol. A királynék városa 1962-ben volt először a verseny része és máris ünnepelhetett: méghozzá Megyerdi Antal győzelmét. Később, 2005-ben ismét magyar siker helyszínét adta a város, amikor Remák Zoltán szerezte meg az elsőséget.

A dombos szakasz két hegyi és két gyorsasági részhajrával várja a versenyzőket: Hárskúton és Pannonhalmán az emelkedőkkel, Zircen és Oroszlányban pedig az órával kell megküzdeniük. Az etap Tatán végződik.

A királyetap

A következő napon a legnehezebb szakasszal kell szembenézniük a résztvevőknek: nem véletlenül hívják királyetapnak a Kékestetőt is magába foglaló 204 km-es útvonalat! Öt órán át tekernek majd és nagyrészt felfelé: összesen 3221 méteres szintemelkedést kell teljesíteniük. A csúcsbefutó előtt még Mátraházán is várja őket egy hegyi részhajrá, emellett Szécsényben és Mátrafüreden a leggyorsabbak is pontokat kapnak.

A királyetap Balassagyarmatról indul, 12:40-kor és várhatóan 17:38-kor érkezik meg a mezőny eleje a Kékestetőre. Immár tizenegyedszerre kell bevenniük a versenyzőknek az ország legmagasabb pontját, ami helyenként 10%-os emelkedőt jelent, 18 kilométeren át. A tavalyi évben ezen a szakaszon szerezte meg Valter Attila a sárga trikót!

Az utolsó szakasz

1925-ben innen indult el az első verseny, idén pedig itt ér véget. Budapest méltó helyszín a körverseny lezárására, a 92 km-es szakaszon a karaván a Városliget, a Puskás Aréna és a Hősök tere körül tesz meg 12 kört, mielőtt az Andrássy úton beér a célba. A zárószakaszon a sprintereknek nyílik lehetősége, hogy megváltoztassák az állást a zöld trikóért folytatott harcban: három gyorsasági részhajrá vár a résztvevőkre a fővárosban.

Forrás: tourdehongrie.hu