Valter Attila csütörtökön közösségi oldalán jelentkezett várva várt posztjával, melyben elárulta, melyik nagy versenyeken indul a 2024-es naptári év első felében. Ati a következőket osztotta meg:
„Egyre közelebb a szezonkezdet, és idén is számos nagy versenyen indulhatok! A forma biztatóan alakul, sikerült az edzőtáborokat kipihenni. Lássuk mi vár rám az első hónapokban!
A naptár az UAE Tourral kezdődik (február 19-25.)
A hétnapos versenyen már részt vettem három éve is, viszont akkor a Covid és a felejthető teljesítmény miatt nem nőtt a szívemhez. Szuper, hogy itt kezdhetek és újra megpróbálhatom magam oldalszeles szakaszokon, ami anno nem ment. Egy időfutam és két hegyi szakasz is vár ránk, amivel rögtön az év elején tesztelhetem saját limitjeimet is!
Ezt követi a személyes kedvencem, a Strade Bianche. (március 2.)
Erről szerintem nem kell sokat mesélnem. Két top 5-ös eredmény után, ez az év egyik fő célja számomra, és amúgy is… három a magyar igazság! Reméljük az idei felvonás is emlékezetes lesz!
Az olasz túra folytatódik, és maradok a Tirreno-Adriatico egyhetes versenyén. (március 4-10.)
A csapat, Jonas-szal együtt, a címvédést célozza meg, aminek nagyon örülök. Remélem sokat versenyezhetek vele idén is.
A szezon első felvonása a Katalán körrel zárul. (március 18-24.)
Mondhatom, hogy gyakorlatilag itt élek az utóbbi időben, így még közelebb került hozzám az a verseny, ahol az első WT dobogómat szereztem.
Sepp-pel és az új szupertehetséggel, Cian-nal mindenképpen nagyok lehetnek az elvárasaink!
Ezután egy kis pihenés fog következni, majd felkészülés a szezon további részére!”
A Visma magyar klasszisa (még szokni kell, hogy a névből kikerült a Jumbo, és Visma-Lease a bike-ként folytatják tovább) a téli alapozásról és a csapat januári, spanyolországi edzőtáboráról is lelkesen számolt be előtte, mint írta: „Már annyiszor leírtam, hogy ez volt életem legjobb edzőtábora, hogy most nem fogom. De amúgy lehet ez volt az.
Minden a terv szerint alakult, szerencsére az egész csapat probléma vagy bukás nélkül van túl ezen a táboron is. Még a tavalyinál is jobb körülmények között tudtunk készülni, új szakemberekkel, séfekkel és versenyzőkkel bővülve.” Arról, hogy egy ilyen edzőtábor hogyan zajlik, egy podcast is készült, ami itt hallgatható meg. Valter Ati szezonnyitó versenyéig tehát már egy hónapot sem kell várnunk, nemsokára pedig bizonyára az idei háromhetes veresenyeket és az olimpiát érintő kérdések is kikristályosodnak.
Közben másik közönségkedvencünk, Vas Kata Blanka folytatta téli terepmenetelését a cyclocross-világkupában. Blanka a vk-sorozat hétvégi, Benidormban rendezett futamán ismét egy remek eredménnyel jelentkezett kulcscsonttörését követő műtétje után, ezúttal legjobb nem-hollandként az előkelő ötödik helyen végzett. A másik magyar a férfimezőnyben 36.-ként végző Dina Márton volt, érte a február első hétvégéjén rendezett szakági világbajnokságon is szoríthatunk majd a csehországi Táborban.
Borítókép: Luc Claessen/Getty Images