Hinaultot „a Borznak” becézték elszánt, agresszív versenyzési stílusa miatt – mintha egy borz rontana ki az odújából támadni. Soha nem hátrált meg, és semmilyen kihívás elől nem tért ki. Ahogy ő maga mondta: „Amíg lélegzem, támadok.” Ez a hozzáállás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy pályafutása során ötször volt Tour-bajnok és összesen 156 győzelmet szerzett a 13 év alatt.
Francia lévén számára természetesen a Tour volt a legfontosabb. Az öt összetett győzelem mellett 28 szakaszt is nyert – többet, mint bármelyik másik francia kerékpáros, és valószínűleg többet, mint amennyit valaha is fognak. Sikerei egyszerre inspirálják a fiatal francia versenyzőket, és állandó emlékeztetői annak, hogy senki sem tudta követni őt ezen az úton.
Hinault győzelmeinek időbeli előnye is lenyűgöző: 1978: +3:56, 1979: +13:07(!), 1981: +14:34(!), 1982: +6:21, 1985: mindössze +1:42. De ez az utolsó győzelem talán épp emiatt a legnagyobb teljesítmény. Hinault ugyanis egy térdműtét után tért vissza, fájdalmak gyötörték és a lábai merevek voltak, ráadásul a 14. szakasz végén, Saint-Étienne-nél bukott, és eltörte az orrát. Így aztán ez a +1:42-es előny máris sokkal nagyobbnak tűnik, nem igaz?
Hinault a verseny előtt még azt mondta, térdproblémái miatt talán inkább támogató szerepet vállalna, és segíteni szeretné új La Vie Claire-beli csapattársát, a 24 éves amerikai Greg LeMondot. A kulcsszó itt a „talán”, mert bár hivatalosan mindkettejük neve vezetőként szerepelt, Hinault a Giro d’Italia friss győzteseként érkezett, és bízott benne, hogy a fájdalmai ellenére is meg tudja nyerni mégegyszer a Tour-t, mielőtt visszavonul. Ez a bizonytalanság feszültséghez vezetett, hasonlóan ahhoz, amit idén az UAE Team Emirates élt meg a Giro d’Italián, ahol Juan Ayuso és Isaac del Toro szerepe sem volt egyértelmű.
A kérdés lényegében a 8. szakasz hosszú időfutama után eldőlt – Sarrebourgtól Strasbourgig, egy 75 km-es etapon –, amelyet Hinault megnyert, és ahol LeMond ötödik lett, 2 perc 34 másodperces hátránnyal. Így hát, amikor Hinault a 14. szakaszon eltörte az orrát, továbbra is hitt abban, hogy nyerhet: 3 perc 32 másodperccel vezetett az összetettben – LeMond előtt. A harmadik helyezett, az ír Stephen Roche már 6:14-es hátrányban volt.
De a verseny korántsem ért véget. Hinault elfáradt a 17. szakaszon, az utolsó hegyi etapon, és 4:05-ös hátránnyal ért célba a győztes spanyol Pedro Delgado mögött. Előnye LeMonddal szemben 2:25-re csökkent, de ez is elég volt a győzelemhez – és ahhoz, hogy Hinault Jacques Anquetil és Eddy Merckx mellé kerüljön az örökranglistán az öt győzelemmel. Ami LeMondot illeti: ő lett az első nem európai, aki megnyerte a Tour-t – méghozzá a következő évben, és aztán még kétszer.
Hinault valószínűleg az utolsó igazi „kemény fickó” volt a mezőnyben. Egy sporthős, aki tele volt erővel. Amikor megkérdezték, miért nem tudnak a francia versenyzők többé Tour-t nyerni, ezt felelte: „Mert a mai versenyzők puhányak.” És amikor arról kérdezték, mi a legjobb módja a győzelemnek, egyszerűen ennyit mondott: „Támadni kell!”
