Így volt megírva: társaival ünnepelve búcsúzott a négyszeres világbajnok, élete utolsó versenyén

Szerző: WLC

A német kerékpársport legendája, a négyszeres egyéni időfutam-világbajnok Tony Martin a belgiumi vb-n a „feltámasztott” vegyes váltó csapatidőfutam tagjaként újabb aranyéremmel zárta le fantasztikus pályafutását, hogy aztán csapattársai boldogan borulhassanak a nyakába.

Sok más sportághoz hasonlóan az országúti kerékpársportban is kísérleteztek már női-férfi vegyes számokkal, legutóbb 2019-ben, amikor a világbajnokságon debütált a vegyes váltó csapatidőfutam. Azonban a fogadtatás is vegyes volt, így a következő évben egyből a vb-struktúra-átalakítás áldozatául esett. Idén, Belgiumban azonban visszatért a program, és kimondottan jó versenyt hozott, ráadásként szép és érzelmes zárással.

Ahogy a szám neve alapján sejteni lehet, a lebonyolítás lényege, hogy csapatidőfutam-mintára küzdenek egymással a válogatottak, csak éppen itt három férfi és három női versenyző alkotja a csapatokat, ők pedig nem egyidejűleg tekernek, hanem a táv feléig a férfiak mennek együtt, ott pedig váltják őket a lányok, akik aztán a befejezik a versenyt a célig tekerve. Érdekesség azonban, hogy nem kell megvárni a triók mindhárom tagját: ha a második férfi versenyző átért a felezővonalon, a három női versenyző is útnak indulhat, ugyanígy a végső időeredményt is akkor ütik le, amikor a női trió második tagja beszáguldott a célba.

Akcióban a fiúk – a német minivonat élén ki más, mint Tony Martin. (forrás: VelonCC/Twitter)

A belgiumi országúti vb-n az élet írta a Bruges környéki verseny forgatókönyvét. A favorit hollandok ugyanis nem tudták győzelemre váltani az előzetes esélyeket (a női részleg elfáradt a legvégére), helyettük így egy meglepetéscsapat örülhetett, méghozzá duplán. A németek nagyszerű teljesítménnyel, mindössze 13 másodperccel, de jobb időt tekertek a hollandoknál, ami azért különleges, mert a váltó tagjaként ott volt a műfaj 36 éves legendája, Tony Martin is – akinek történetesen ez volt élete utolsó versenye!

Egy legenda hálája (forrás: VelonCC/Twitter)

A kiváló német időfutammenő korábban összesen négyszer nyert világbajnoki címet egyéni időfutamban, a belgiumi sikerrel viszont ötödik aranyát is megszerezte, így méltóképpen búcsúzott nagyszerű pályafutásától.

A versenyt követően a csapattársak nem győzték hangsúlyozni, Tonyért is küzdöttek, és örülnek, hogy ilyen szép búcsút sikerült ajándékozniuk a német kerékpársport egyik legendájának – Lisa Klein szerint megtiszteltetés volt vele versenyezni, s életre szóló élmény, hogy éppen Tony utolsó versenyén sikerült megszerezniük a világbajnoki címet.

Maga az ünnepelt pedig úgy fogalmazott, ennél szebb befejezésről nem is álmodhatott volna, majd hálát adott csapattársainak – így kerek a történet, s alighanem így kell lezárni egy ilyen karriert!

A tökéletes búcsú: Tony Martin a hölgykoszorú két tagjával, Lisa Brennauerrel és Lisa Kleinnel (forrás: VelonCC/Twitter)

 

Borítókép: VelonCC/Twitter