Elégedetten fújhat három Giro-hősünk, mindegyiküket megdicsérte csapata

Szerző: WLC

A Magyar Kerékpáros Szövetség által szervezett virtuális kerekasztalbeszélgetés keretén belül élménybeszámolózott a héten három Giro-kedvencünk, Valter Attila, Fetter Erik és Peák Barnabás. A három hősnek bőven volt miről mesélnie, hiszen más és más okokból, de mindannyiuknak emlékezetesen alakult az olasz kör nehéz három hete, beleértve természetesen a nyitó három magyar etapot is.

Az összett 35. és a fiatalok versenyének 9. helyén végző Valter Attila elmondta, több szempontból is vegyes érzésekkel gondol vissza pályafutása harmadik Girójára: noha csapata, a Groupama-FDJ maximálisan elégedett volt vele, ő személy szerint több téren is szeretett volna jobban teljesíteni; illetve azon a bizonyos 19. szakaszon elért 4. helye után is küzd még némi hiányérzettel a mai napig. „Akárhogyan nézem és akárhányszor nézem újra, ez örökre egy negyedik hely marad, hiába agyalok rajta folyamatosan. Lassan el is kell elengednem, mert ezen már úgysem tudok változtatni, csak rosszabb lesz, ha folyton ezen rágódom. Csak amiatt vagyok bosszús, mert igenis meglehetett volna a szakaszsiker, nem csak azon az utolsó kanyaron múlt. Mindenesetre igyekszem egy jó leckeként felfogni, elvégre életem legjobb háromhetes eredménye ez. A csapatom is végig nagyon elégedett volt velem, a fő célunkból, a szakaszsikerekből és Démare ciklámen trikójából abszolút kivettem a részem, ez egyébként engem is nagy örömmel tölt el. A legfontosabb, hogy sokat tanultam magamról, és arról, hogy bár úgy gondoltam, a harmadik Girómon már tudom, mire számíthatok, ezen a versenyen sosem tudhatja előre az ember, mire számítson valójában – legközelebb egészen más fejjel állok majd oda!”

Fotó: Groupama-FDJ/Twitter

Fetter Erik és Peák Barna egyaránt első Grand Tour-versenyüket teljesítették, ehhez képest mindketten abszolút jól. Az EOLO-Kometában versenyző Erik és a belga Wanty-t erősítő Barna is meg tudott felelni a feléjük támasztott csapatelvárásoknak: kiválóan segítették társaikat, s míg Fetter a szökésekben is jeleskedett, addig Peák felvezetőemberként segítette történelmi szakaszsikerhez Biniam Girmayt (akinek aztán szegénynek fel kellett adnia a versenyt az emlékezetes pezsgődugós esete után), valamint Pozzovivót és Hirtet top 10-es összetett helyezéshez.

Fotó: Fetter Erik/Facebook

„A csapatom elégedett volt velem, és bár szerettem volna, ha valamelyik szökéssel, amibe belekerültem, én is haza tudok érni a többiekkel együtt, igazából nem biztos, hogy ez a cél az első háromhetesemen kell, hogy reális cél legyen” – morfondírozott az összetett 83. helyén záró Fetter Erik, hozzátéve, előzetes félelmeivel ellentétben sokkal jobban reagált erre a kőkemény három hétre, mint ahogy az elmondások alapján várta volna. Mint mondta, most, hogy a legnagyobb sztárokon, mint például Hindley és Carapaz, testközelből látta, hogy tényleg lehetséges három héten át egyenletesen jó színvonalon teljesíteni, az a célja, hogy még keményebb munkával idővel ő is elérjen erre a szintre.

Fotó: Intermarché-Wanty-Gobert

„Nagyon jó Girót mentünk, úgyhogy a csapatból nálunk is mindenkit megdicsértek” – vette át a szót Peák Barna. „Én szerettem volna kicsit látványosabban segíteni Biniam Girmayt, de azért összességében nem lehet okom, okunk a panaszra: végigmentem, ott voltam a veronai arénában, ez a pályafutásom következő lépcsőfoka szempontjából kulcsfontosságú, emellett Binin kívül Pozzovivónak is tudtam segíteni, a két-két szakaszgyőzelem és top tízes összetett helyezés pedig önmagáért beszél!”

A mieink tehát abszolút kitettek magukért, rózsaszín trikó nem lehet minden évben (és ez most nem is lehetett reális cél), reméljük, sokszor átélhetjük még, hogy legalább három honfitársunknak szurkolhatunk a legnagyobb versenyeken!

Borítókép: AFP