Egy fenékkel nem lehet két drótszamarat megülni: a Trek üde színfoltja, Aleix Espargaró visszacseréli a bringát a motorra

Szerző: WLC

A sokoldalú spanyol versenyző idén a nagyközönségnek is bebizonyította, hogy sokkal több lelkes amatőr kerékpárosnál, de válaszút elé került, és jövőre visszatér a MotoGP-be. Története azonban így is komoly inspiráció lehet mindenki számára.

Az idei országúti versenyév egyik üde színfoltja volt Aleix Espargaró. A spanyol versenyző neve sokaknak ismerősen csenghet, méghozzá egy másik kétkerekű műfajból, hiszen profi gyorsasági motorversenyzőként nem kevesebb, mint másfél évtizedet húzott le a királykategóriában, a MotoGP-ben. Ez már önmagában is nagyon komoly fegyvertény, de a legjobbak között sem a futottak még kategóriába tartozott, hiszen karrierje során három futamgyőzelem és hét pole-pozíció mellett összesen 12 alkalommal állhatott fel a dobogóra, legsikeresebb szezonjában, 2022-ben pedig az igen előkelő negyedik helyen végzett a világbajnoki pontversenyben az Apriliával.

Espargaró az Apriliánál aratta legnagyobb sikereit (Fotó: Aprilia Racing Team)

A most 36 esztendős klasszis azonban egy másik kétkerekű sportág szerelmeseként a motorversenyzés mellett a kerékpáron is rengeteg időt töltött el, olyannyira, hogy miután tavaly év végén visszavonult az aktív versenyzéstől, és a MotoGP-ben már csak tesztpilótai feladatokat vállalt el a Hondánál, az idei évben a csapatot népszerűsítendő kvázi leszerződtette őt az egyik legnagyobb országúti istálló, a Lidl-Trek, a második sorához (a kontinentális Lidl-Trek Future Racinghez).

Fotó: Trek

„Jelenleg sokkal inkább érzem magam kerékpárosnak, mint MotoGP-versenyzőnek, mert már jóval több időt töltök a biciklin” ismerte el idén áprilisban, azt követően, hogy akkorra már túl volt egy gravel-versenyen szerzett hetedik helyen. Espargaró azonban nem állt meg itt, a legnagyobb dobása még hátra volt, hiszen a Trek júliusban benevezte az Osztrák Körversenyre, ami már tényleg egy komoly profi országúti viadal – ráadásul bőven a keményebb fajtából –, hiszen ugyanúgy UCI 2.1-es nemzetközi besorolással rendelkezik, mint amilyen a Tour de Hongrie is volt sokáig, mielőtt még egy szintet feljebb lépett volna, közvetlenül a WorldTour alá, a ProSeriesbe. És egyáltalán nem is vallott szégyent, a kétkedőknek bizonyította, hogy nemcsak a „neve miatt” rakták be a csapatba: a nyitónapon a 85., a második szakaszon pedig a 70. helyen jött be a 131 indulóból, mielőtt a nehéz harmadik etapon feladata a viadalt nyolcadmagával.

Espargaró az Osztrák Körversenyen (Fotó: X/Lidl-Trek)

Ehhez fontos adalék, hogy mindezt úgy érte el, hogy közben mellette a MotoGP-s tesztpilótai kötelezettségeinek is eleget kellett tennie, főleg, mert úgy alakult, hogy különböző okok és sérülések miatt, noha már nem tervezte, összesen négy futamra élesben is be kellett ugrania a 2025-ös világbajnoki idényben (az egyikre ráadásul a Honda gyári nagycsapatában). Ez a fajta folyamatos, szerteágazó sorozatterhelés a rengeteg utazással pedig még egy ilyen sokoldalú figurának is sok, mint Espargaró, a spanyol klasszis így belátta, hogy egy fenékkel nem tud megülni egyszerre két kétkerekű szamarat. „Azt gondoltam, mindkét világban érvényesülni tudok egyszerre, de kiderült, hogy nem ez a helyzet” ismerte el, hozzátéve, a hondás csapatfőnöke, Alberto Puig is választás elé állította, így végül visszatér a motorsport világába. – “Alberto tisztában van a kerékpározás iránti szenvedélyemmel, de ezzel együtt azt mondta, ha a Hondánál maradok, sokkal inkább a motorversenyzésre kell koncentrálnom.”

Mindegy, csak két keréken menjen – az se baj, ha száguld (Fotó: Honda Racing Corporation)

Espargaró ettől függetlenül semmit sem bánt meg, sőt! „Nagyon örülök, hogy így telt ez az év, teljesen megváltoztatta az életemet és mindent, amit korábban csináltam. Csodálatos volt egy ilyen nagy csapat tagja lenni, mint a Lidl-Trek. Rengeteget fejlődtem kerékpárosként, és sok mindent tanultam ez alatt a hat hónap alatt” – mondta Espargaró, akinek példája inspirációul szolgálhat mindenki másnak is akár a mindennapokban is.

Fotó: Instagram/Aleix Espargaró

Borítókép: Trek