Anna van der Breggen hihetetlen karrierje: Mire készül a nyugdíj után?

Szerző: Megan Flottorp

Mikor nyílna jobb alkalom arra, hogy tisztelegjünk a biciklizés egyik nagy alakja előtt, mint az utolsó szezonja közepén? Mint ahogy a 2020-as, szivárványos mezben elért lenyűgöző diadala is bizonyítja, Anna van der Breggen ma is ugyanúgy ünneplésre méltó, mint több évtizedes karrierje során bármikor.

Sikerei miatt sokakat meglepett döntésével, miszerint 2021-ben az SD Worx után befejezi a versenyzést. Tervei szerint utána sportigazgatói szerepre vált át jelenlegi csapatánál. Tehát, bár továbbra is aktív részese lesz a biciklis ökoszisztémának, már csak néhány alkalommal figyelhetjük meg, hogyan dominál a versenyeken. Bár még vár ránk néhány izgalmas akció tőle, úgy döntöttünk, megragadjuk az alkalmat, hogy megünnepeljük a karrierjét és azt a rengeteg dolgot, amit a kerékpározásért tett.

Anna van der Breggen
Anna nyugdíjba vonulása sokakat meglepett. © Profimedia

A sokoldalú bajnok

Kevés biciklis van megáldva olyan sokoldalú tehetséggel, mint van der Breggen. Holland kerékpáros családba született, hétéves korában kezdett versenyezni, 17 éves korában már a legjobb 10 között szerepelt a junior világbajnokság országúti versenyén. Folyamatosan látni lehetett a dobogón és nem kevesebb, mint 53 győzelmet hagyott a háta mögött 2012 óta.

A sokoldalúságra, alkalmazkodóképességre és tiszta akaraterőre épülő karrier során a lenyűgöző eredmények magukért beszélnek, van der Breggennek ugyanis számos díjat sikerült felhalmoznia. Most csak néhányat említünk meg az elismerések közül: közúti verseny aranyérem és a 2016-os olimpiai játékok időmérőjén kapott bronzérem, 2018-as országúti verseny világbajnoki cím, háromszoros Giro Rosa győzelem (2015, 2017, 2020); a Fléche Wallonne-n rekordmennyiségű, hatszoros győzelme (2015-2020); kétszeres Liége-Bastogne-Liége nyertes (2017-18); az Amstel Gold Race és a Tour of Flanders győztese (2017, 2017), Európa bajnoki cím (2016 RR, 020 ITT).

Nem véletlen, hogy van der Breggent idén jelölték a Laureus World Sportswoman díjára, olyan női sportolókkal egyetemben, mint a teniszező Naomi Osaka, az alpesi síelő Federica Brignone, az atletizáló Brigid Kosgei, a focista Wendie Renard és a kosárlabdázó Breanna Stewart.

Anna van der Breggen
Van der Breggen 1995 óta az első olyan elit versenyző, aki ugyanabban az évben időmérő és országúti aranyat is nyert. © Profimedia

A női kerékpározás nagykövete

Figyelembe véve azt a tényt, hogy Anna van der Breggen éppen harmincas éveit tölti és egyértelműen látszik, hogy csúcsformában van, elgondolkodtató, hogy miért akar felhagyni a versenyzéssel. Mint fentebb említettük, a sport így is nagy szerepet fog betölteni az életében és világossá tette, hogy a váltás mögött személyes okok húzódnak.

Sok profi női sportolóhoz hasonlóan van der Breggennek is szembesülnie kellett azzal, milyen egyszerre versenyzőnek és édesanyának lenni. Marta Bastianellivel és Lizzie Deignannal ellentétben, akik hamar visszatértek a versenyzéshez, van der Breggen úgy döntött, távozását egybeejti a családalapítással.

Ahogy azt év elején már a Cycling Newsnak is elmondta, a kilépésről szóló döntése végleges. Ennek ellenére nagyon izgatott, hogy továbbra is fontos szerepet játszhat a női biciklizés kritikus időszakában. „Új céljaim vannak, de ezek között nem szerepel az, hogy abbahagyom a kerékpározást.” A sajtótájékoztatón mesélt a Laureus World Sportswoman jelölésről és a női biciklizéséről. Állítása szerint „hosszú utat tettünk meg, a helyzet pedig egyre csak jobb és jobb lesz.”

Van der Breggen lelkesen nyilatkozott jövőbeni mentori szerepéről. „Örülök, hogy folytathatom, más formában. A tudás nem múlt el, így fiatal lányoknak segíthetek, amit már nagyon várok.”

Anna van der Breggen
Anna Innsbruckban, a 2018-as kerékpáros világbajnokságon. © Profimedia

Egy utolsó nagy durranás

Természetesen még nem mondunk adieu-t Anna van der Breggennek. Amíg lehetősége van rá, addig még sok versenyt tervez megnyerni. A hónap elején Sienában, a Strade Bianche-ban harmadik helyezett lett és a szezon folytatásával szinte biztosan számos dobogós hely fog rá várni. A legnagyobb kihívás a tokiói olimpiai játékok lesz, ahol címvédőként áll a rajtvonalhoz. Szurkolunk neki, de nyugodtan mondhatjuk, hogy függetlenül attól, mit hoznak a következő hónapok – Anna van der Breggen már most legendának számít a kerékpáros történelemben!