„A koronavírus okozta a biciklizés harmadik nagy népszerűségi hullámát”

Szerző: Monica Buck

A Rapha számára jelentős profitot hozott a világméretű járvány, a londoni ruházati cég vezérigazgatója szerint a mostani lehet a harmadik nagy bicikli-bumm.

Simon Mottram 2017-ben a többségi részesedését eladta egy befektetési csoportnak, amit a Walmart társaság örökösei irányítanak. Azonban továbbra is ő a Rapha főnöke. Nem rég a Telegraphnak adott interjút a cég jelenlegi pénzügyi helyzetéről. Mottram állítása szerint a 2008-as globális gazdasági összeomlás segített a vállalatnak, akárcsak négy évvel később a londoni olimpia. És most a COVID-19 is.

„Azt hiszem, ez a harmadik fellendülés, amelyet a Rapha-nál láttam, a harmadik biciklis robbanás. Érdekes, hogy a kerékpározás csodálatos pillanatai mennyire kéz a kézben járnak a gazdasági problémákkal.”

Mottram azt állítja, hogy a vállalat 38% -os növekedést ért el 2020-ban, miközben megdöbbentő 13,8 millió fontot keresett (adózás előtt).

„Ha megnézzük az új ügyfeleinket – tavaly, 2020-ban 155 000 ügyfelet vonzottunk be -, ezek az emberek nagyrészt kerékpárosok, a világ minden táján. Nem olyan emberek, akik éppen úgy döntöttek, hogy vesznek egy széldzsekit és egy elektromos biciklit, amivel munkába járhatnak, a lezárás miatt. Olyan emberekről van szó, akik már bicikliztek, esetleg már korábban elérte őket egy hullám elérte őket, de egy-két év után valamilyen oknál fogva abbahagyták. A COVID-19 okozta változások miatt sok ember kezdett újra érdeklődni a biciklizés iránt.”

„Két-három tekerésnél nem is kell több, ahhoz, hogy eszünkbe jusson: „Imádom ezt. El is felejtettem, mennyire szeretem csinálni.” Ezután a következőkön kezdünk agyalni:„ Nos, nem megyek nyaralni, és új autót sem tervezek venni. Tehát talán megengedhetek magamnak egy új rövidnadrágot? ”

Körülötted is észrevehető a biciklizés fellendülése?