A 2024-es Tour de France más lesz, mint a többi

Szerző: WLC

Történelme során először indul majd Olaszországból – ráadásul nem Párizs lesz a végpontja.

Az utolsó ikonikus szakasz mindig is Párizsban ért véget: a versenyzők a zsúfolt utcákon sprintelnek és diadalmasan érnek célba a Champs-Élysées sugárúton. 2024-ben azonban máshogy fog festeni a Tour, az elejétől a végéig. A verseny Firenzéből fog indulni és Nizzában ér majd véget, ráadásul a szokásos versenynaptártól eltérően, öt nappal korábban rendezik meg az egészet.

Ennek pedig egyszerű oka van: júliusban és augusztusban Párizs ad majd otthont a 2024-es olimpiának, a várost pedig hamar ostromolni kezdik majd a sportolók. Bár a két verseny technikailag nem fedi egymást, csak néhány nap telik el a Tour utolsó szakasza és az olimpia megnyitója között. Röviden tehát: nem fér el mindkét dudás a csárdában.

A State de France és a Bajnokok Ligája döntője miatti káosz után pedig nem csoda, hogy Párizs inkább nem ad otthont több jelentős sporteseménynek egyszerre.

Annak ellenére, hogy Párizs 1903 óta, tradicionálisan a Tour de France befutója, jó dolog lehet a változás. A tengerparti Nizza a francia Riviérán nem is olyan rossz helyszín a verseny lezárásához.

Nizza nem is olyan rossz hely. Fotó: Oscar Nord I Unsplash

Ahogy arról a La Gazzetta magazin beszámolt, a verseny Olaszországban kezdődik, és Toszkána, Emilia-Romagna és Piemont régiókon vezet át. Nem ez az első alkalom, hogy olasz etapok színesítik az útvonalat, és a Grand Départ is volt már külföldön – idén például Koppenhágából fog –, de most először rajtol a mezőny Olaszországból.

A Cycling News magazin szerint a három olasz régió nagyjából 10 millió eurót fizetett az ASO-nak.

A rajt a firenzei Piazzale Michelangelo téren lesz, 2024. június 29-én. Az első szakasz körülbelül 180-190 kilométer hosszú, Firenzétől Riminiig tart majd. Hogy a mezőny visszatérjen Franciaországba, a 4. szakasz Pinerelóból az ország felé viszi a versenyzőket.

Természetesen a verseny hamar visszakanyarodik otthonába. Fotó: Árni Svanur Daníelsson I Unsplash

Minden olaszországi szakaszt olyan olasz kerékpárosok tiszteletére terveztek meg, akik az elmúlt években kiemelkedően teljesítettek a Tour-on. „Ottavio Bottecchia az első olasz Tour-bajnok, 1924-ből, győzelmének századik évfordulóját ünnepeljük majd 2024-ben. Firenzében Gino Bartalit és Gastone Nencini előtt tisztelgünk, Cesenaticóban a kalóz Marco Pantani, Pinerolóban pedig Fausto Coppi előtt” – írta a La Gazzetta.

Egyelőre az ASO és a Tour szervezői nem adtak ki további információkat. Természetesen, még előttünk áll két verseny, és már nem is kell sokat várni az idei Grand Départra. Július elsején, Koppenhágában indul a kör, jellemzően szombati napon, de a távoli rajt miatt az első három szakasz után kell egy transzfer-nap, így a verseny egy nappal kitolódik majd.

Forrás: bicycling.com