Profi (és kevésbé profi) bringalopások: az Israel, az olasz pályások és Filutás Viktor groteszk kalandjai

Szerző: WLC

Január végén 17 nagy értékű Factor kerékpártól fosztották meg az Israel Cycling Academy-t gironai edzőtáborában, de nemrég pórul járt a kis híján 200 milliót bukó olasz pályaválogatott is – és akkor a tolvajokat pizsamában üldöző Filutás Viktorról még nem is szóltunk.

Az elmúlt időszakban egyre jobban megszaporodtak a szervezett bringalopások – mind több olyan esetről hallani, hogy egy-egy vakmerő, kimondottan erre a „műfajra” szakosodott bűnbanda nem riad vissza még a legnagyobb csapatok kifosztásától sem.

A legújabb áldozat az Israel Cycling Academy istállója, amelynek év eleji, gironai edzőtáborából nem kevesebb, mint 17 Factor kerékpárját tulajdonították el (egyelőre) ismeretlen tettesek. Az izraeli nagycsapatnak a WorldTour és a kontinentális sora is Észak-Spanyolországban tréningezett, a nagy értékű versenykerékpárokat az egyik kísérőjárműből vitték el a tolvajok. Girona és környéke a kontinens egyik legfelkapottabb bringásparadicsomának számít, rendszeresen edzenek errefelé a legnagyobb sztárok, akik közül többen életvitelszerűen is itt tartózkodnak az év jelentős részében. Ezzel valószínűleg a tettesek is tisztában lehettek, akik felkészültek voltak, és pontosan tudták, mit csinálnak.

„Tizenhét Israel Cycling Academy Factor kerékpárunkat lopták el az egyik csapatbuszból a spanyolországi Girona közelében. A vázak ezüst, piros és fekete színűek, amint a lenti képen látható – kérjük, ha bárki bármilyen információval rendelkezik, vegye fel velünk a kapcsolatot” – áll a csapat közleményében.

Forrás: Israel-PremierTech/Twitter

Ezelőtt alig három hónappal kapott nagy visszhangot, hogy a pályakerékpáros-világbajnokságon szenzációsan szereplő olasz válogatott bringáit is ellopták egy szervezett akció keretében. A Filippo Ganna fémjelezte csapat aranyozott Pinarello kétkerekűit az Olaszországba tartó hazaút közben, egy lille-i hotel elől lopták el szintén az egyik csapatbuszból. A tolvajok ezúttal is profik voltak, előre tudták, melyik járművet kell keresniük. A kár óriási, hiszen összesen 20 darab, egyenként is 30 ezer eurót érő szuperbringát lovasítottak meg a tettesek, ami forintra átszámolva kétszázmillió feletti  nagyságrendnek felel meg. A történet azonban ez esetben boldogan ért véget: a kerékpárokat alig egy héttel később hiánytalanul megtalálták Romániában, egy drogbandán való rajtaütés során.

Az egyenként is tízmillió forintos Pinarello szuperbringákra végül egy romániai rajtaütés során bukkantak rá.

Filutás Viktor is tudna mit mesélni a román kerékpár-tolvajokról. Országúti bajnokunk a 2020-as Szebeni Körversenyre készülve a Nagyszeben melletti Nagydisznódon szállt meg edzés után, akkori csapatával, a Giotti Victoriával, amikor az éj leple alatt az alkalom szülte tolvajok megpróbálták ellopni bringáikat – a zajra azonban Filutás felkelt, hogy aztán társaival mezítláb, pizsamában vegyék üldözőbe az elkövetőket, a Focus kerékpárok nagy részét pedig végül a közeli erdőben találják meg.

A Giotti Victoria meglovasított bringáit a román rendőrség is kereste. Forrás: velo.hu

Borítókép: FRANCOIS LO PRESTI/AFP