Major Taylor: Az USA első profi fekete kerékpárosa, aki ledöntötte a bőrszín emelte falakat a többiek előtt

Szerző: Christopher Ashley

Marshall Walter „Major” Taylor egy amerikai kerékpáros volt, aki 1896-ban, 18 éves korában vált profivá. Egyik városból ment a másikba Amerika keleti partján, hogy részt vegyen a különböző terepversenyeken, beleértve a brit stílusú 6 napos versenyeket. Egymás után gyűrte le az ellenfeleit, és pár profi év elteltével világrekordokat döntött, kiérdemelve a „worcesteri forgószél” becenevet. Ezt pedig mind a faji alapon szegregált Amerikában sikerült elérnie.

A 6 napos versenyek népszerű események voltak, hiszen a századforduló idején a bringák elérték a 64 km/órás sebességet is a pályán – ez több volt, mint amire az akkori autók képesek voltak. Az ötlet onnan jött, hogy kíváncsiak voltak, milyen messze tudnak a versenyzők eltekerni. Bármikor megállhattál pihenni, hogy nézhesd, hogyan hagyják maguk mögött a kilométereket az ellenfeleid. Elég brutális volt ez a szegregáció és a rasszizmus nélkül is. Ne feledd, hogy a szegregációról nevezetes, úgynevezett „Jim Crow éra” csúcspontjáról van szó, Taylor pedig épp 13 évvel az USA alkotmányának tizenharmadik módosítása után született, amely végleg eltörölte a rabszolgaságot.

Néhány kerékpáros megtagadta, hogy vele versenyezzen, Taylor pedig állítólag a következőket mesélte: „Ütöttek, lökdöstek és belém könyököltek, amíg teljesen ki nem fulladtam.” Azt a bizonyos „N betűs szót” gyakran használták Taylor megfélemlítésére és becsmérlésére. Ő viszont azzal válaszolt, hogy egymás után nyerte a versenyeket és állított fel újabb rekordokat, kesztyűt dobva ezzel rasszista kritikusai elé. Kitartása és kivételes teljesítménye révén ő lett az első afroamerikai kerékpáros világbajnok 1899-ben.

A fenti képen viszont látható, hogy Major Taylor támogatója egy fehér férfi volt. Tom Hay, aki ír kvéker családból származott, kerékpárokat ajándékozott Taylornak tinédzser korában, cserébe Taylor különböző kunsztokat mutatott be a nevében.

A Worcester Cycle Manufacturing Company kerékpárgyártó cég meglátta Taylorban a sportolói potenciált, és fizettek, hogy az ő színeikben tekerjen.

Amikor az Amerikai Kerékpárosok Ligája megváltoztatta a feketék kizárására vonatkozó szabályait, a szponzorok elkezdték támogatni Taylor karrierjét. Ez a tradíció pedig folytatódott a Specialized gyárnak, és Justin Williamsnek köszönhetően.

Williams úgy nőtt fel, hogy arról álmodozott, hogy egy nap majd részt vesz a Tour de France-on, ám a belső késztetés, hogy változást érjen el, más irányba terelte. 2018-ban Williams lett az USA amatőr országúti kerékpáros bajnoka és lenyűgöző módon, úgy tudott nyerni, hogy nem csapatban tekert. Ma már van szponzora, és láthatóan nagyon elégedett a Specilalizeddal.

 

https://www.youtube.com/watch?v=UIB20zCwEd0&feature=youtu.be&t=194

Ayesha McGowan, az első profi afroamerikai női kerékpáros tiszteleg Major Taylor előtt ebben a videóban, amelyet egy népszerű konyakmárka szponzorált és talán ez lesz az, ami megváltoztatja a kerékpározásról alkotott képet. A sport anyagi támogatói egyértelműen látják a szélesebb rétegek elérésének előnyeit. Amikor pedig fekete sportolók versenyeznek, a győzelmek magukért beszélnek.