A világ egyik legismertebb kerékpármárkája, a Trek közzétette 2021-re vonatkozó fenntarthatósági riportját. Hogy mi állt benne? Többek között egy érdekes mondat: „Ha körülbelül 700 km-t biciklivel teszel meg autó helyett, akkor megspóroltad azt a szén-dioxid mennyiséget, ami a kerékpárod elkészítéséhez kellett.”

Ez az állítás minden bizonnyal igaz, felveti azonban a kérdést, hogy miért termel egyetlen bicikli legyártása ennyi szén-dioxidot? A Trek évente körülbelül 1,5 millió kerékpárt gyárt. Ha ezt a számot megszorozzuk egy 700 kilométeres autózás szénlábnyomával, akkor képet kapunk egy jelentős kerékpárgyártó éves környezeti hatásáról, amiért főként az anyagok kitermelése, maga a kerékpárgyártás és a termékek világ körüli szállítása felelős.

Trek bicycle
A Trek kiadta első fenntarthatósági jelentését. © Profimedia

A jelek szerint az iparág felismerte környezeti felelősségét, nagyrészt a Shift Cycling Culture-nek, egy civil szervezetnek köszönhetően, mely a kerékpározás jövőjének fenntarthatóbbá tételére törekszik. Fontos mérföldkő volt a nyílt levél, melyet 15 kerékpáros cég írt alá, és közvetlenül a COP26 előtt tettek közzé. Ez arra kötelezi az aláíró feleket, hogy nyilvánosságra hozzák a saját vagy ellenőrzött forrásaikból, valamint a külső forrásokból, például energiaszolgáltatóktól származó adatokat az üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozóan, és 2030-ig 55 százalékkal csökkentsék CO2-termelésüket.

A levél ötlete a Shift Cycling Culture és az érdekeltek decemberi megbeszélésén került elő először. „Azt szeretnénk, hogy képet kapjunk arról, hogy állunk” – mondta Jane Dennyson, a Shift Cycling Culture igazgatója a BikeRadarnak. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy hatalmas iparág, azonban eddig nem igazán foglalkozott a fenntarthatósággal. Ezért szerettük volna tudni, hogyan inspirálhatjuk a szereplőket arra, hogy változtassanak.”

A meetingek két havi rendszerességgel zajlanak olyan cégek vezérigazgatóival, mint a Rapha, a Schwalbe, az Assos, a Brompton és a Riese & Müller, és céljuk, hogy megkönnyítsék az elindulást a fenntarthatóság útján az iparág minden szereplőjének, és hangsúlyozzák a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságát az üzleti életben. „Túl nagy kockázat félrenézni, és nem foglalkozni a fenntarthatósággal, hiszen ez a jövőnk záloga.”

A megbeszélések során világossá vált, hogy lépéseket kell tenni az éghajlatváltozás ellen a kerékpáripar ellátási láncát is érintve. „A szervezetek károsanyag-kibocsátásának 95%-a az ellátási láncuk miatt keletkezik” – mondta Dennyson. „Tehát ahhoz, hogy valóban kezelni tudják a környezeti hatásukat, ezt kell elsősorban modernizálni.”

A levelet, nyilvánosságra hozatala óta további 30 cég írta alá, és kötelezte el magát ezzel a termeléshez kapcsolódó kibocsátás csökkentése, a hosszabb élettartamú termékek létrehozása, a fogyasztókkal való együttműködés, illetve a zárt gyártási folyamat kiépítése mellett. A kerékpáros márkák pedig megállapodtak abban, hogy 2023-ban kiadnak egy fenntarthatósági riportot.

Ez még csak a kezdet, de annak nagyon ígéretes.