Egy magánóvoda gyermekeit kértük meg, hogy rajzolják le egy biciklis élményüket. Az eredmény minket is meglepett. Egész univerzumokat kaptunk, melyekben emberek, állatok és természetfeletti lények osztoznak a kerékpározás örömén, két vagy esetleg több keréken.

Megosztás:

A te gyerekeid is bringáznak? Ez a fajta mozgás a legkisebbeknek is előnyére válhat, fizikai erőt ad és fejleszti az egyensúlyérzéket. Emellett jót tesz a tüdőnek, a szívnek és tanulmányok alapján a vérkeringésen keresztül az agynak is. Minden ilyen, és ezekhez hasonló érv ellenére a legfontosabb, hogy a gyerekek véleményét is kikérjük: ők mit gondolnak a biciklizésről? Milyen élményeket szeretnek és melyeket kevésbé?

Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, ellátogattunk egy prágai magánóvodába, ahova 2-7 éves gyerekek járnak. A Seminarium nevet viselő intézmény tevékenységek széles skáláját kínálja védenceinek. Egy kellemes helyen töltik napjaikat, miközben fizikai gyakorlatokat, táncot, rajzolást és kreatív művészeteket tanulnak. A gyerekek játékokon keresztül ismerik meg testüket, többek között jógáznak és akrobatikus elemeket gyakorolnak. A zenei órák során a ritmusra fókuszálnak, de lehetőségük van nyelvi foglalkozásokon és légzésterápián is részt venni. Bár a biciklizés nincs a napirendben, a Seminarium tulajdonosa, Ms. Agnes Miksch beleegyezett, hogy egy 15 főből álló csapatot megkérjünk rá, rajzolják le bringás élményeiket.

Rövid tanakodás után a gyerekek egyre izgatottabbak lettek és hatalmas energiát fektettek a művek elkészítésébe. Némelyik nemcsak szép, de igen meglepő is lett. Néhányan a családjukat rajzolták le, ahogy a hegyekben kirándulnak, a kicsit szabadabb gondolkodású Karolínka viszont egy absztrakt képet készített, ahol a bicajt nehéz volt felismerni, de a címe minden pénzt megért: „A bicikliző varázsló varázskapuja és a vitorlás hajója.”

Összességében tehát le voltunk nyűgözve. Úgy tűnik, a gyerekek igen mély érzelmeket táplálnak a biciklizés iránt, és ezek túlnyomórészt pozitívak. Általában a családdal, a háziállatokkal és képzeletbeli barátokkal töltött tevékenységként mutatkozott meg a tekerés. Reméljük, amikor felnőnek, akkor is olyan izgalmas viszony fűzi őket kerékpárjukhoz, mint most!

Karolínka: A bicikliző varázsló varázskapuja és a vitorlás hajója.
Nikola Z.: (balról) Én, apa, és jó barátunk, Biba biciklizünk. Anya egykerekűzik.
František Zedník: Halbicikli. Mert úgy néz ki, mint egy hal.
Artuš: A bicajom.
Karolínka: Egy macska csatlakozik a hegyi biciklitúrához.
Kačenka: a biciklim.
Matěj K: Én és apu a hegyekben biciklizünk
Jáchym: Szánhúzó kutyák húzzák a bringám.
Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.