Sok kerékpáros egyetért abban, hogy biciklizni fáj, de nem csak mi szenvedünk a sport miatt. Szeretteinknek is kijut bőven a megpróbáltatásokból, főleg most, hogy össze vagyunk zárva. És bizony rászoktunk néhány dologra, amikről nem is tudjuk, milyen idegesítőek…

Minden reggel elmondjuk, hány kilométert tekertünk le hajnalban.

Minden nap elmondjuk, még hány kilométer van hátra, hogy elérjük az évi 10.000-es célt.

Azon bánkódunk, hogy milyen túrát hagyunk ki éppen, hiszen nem a biciklin ülünk.

Ragaszkodunk hozzá, hogy az egész család velünk tartson a délutáni tekerésen.

Egy vagyont költünk karbonszálas alkatrészekre.

Számoljuk a kalóriákat, nemcsak azokat, amik a saját tányérunkon foglalnak helyet, de azokat is, amik a család többi tagja előtt várják az elfogyasztást.

Nevetséges statisztikákat követünk testünk fejlődéséről.

Még az autók kerekeinek légnyomását is ellenőrizzük, mielőtt elindulunk.

Folyamatosan csúnya műanyagtokban hordjuk a telefonunkat, nehogy rá essen egy csepp eső.

Soha véget nem érő bicikliversenyeket nézünk a Tv-ben, az sem baj, ha nem élő az adás.

Elfoglaljuk a szárítót újabb és újabb nedves kerékpáros ruháinkkal.

Akárhová indulunk, mindig előre küldjük a családot autóval, mi pedig biciklivel érkezünk a helyszínre.

Feltűnésmentesen újra és újra felhozzuk, hogy családtagjainknak egészségesebben kellene élniük.

Bicikliket akasztgatunk a falra és ezt művészetnek hívjuk.

Hidegre állítjuk a zuhanyt és úgy is felejtjük.

View this post on Instagram

About right ? (via Fa Yong‎) #welovecycling

A post shared by We Love Cycling (@wlcmagazine) on

Soha nem mulasztjuk el, hogy fennhangon hálát adjunk túlárazott széldzsekinknek, holott már mindenki tudja, milyen fantasztikus.

Nem ismerünk más szombat reggeli programot, mint a biciklizés.

Rendszeresen kiszámoljuk, mennyi pénzt spórolunk azzal, hogy nem használunk autót.

Naponta több ízben kihalásszuk a hátsó zsebeinkbe rejtett nassolni valókat, és visszatesszük az üres papírt.

Aerodinamikus pozíciót veszünk fel még akkor is, ha csak a Tv előtt ülünk.

Feltöltjük a garázst olyan biciklikkel, amik meglététől a boldogságunk függ.

Kerékpáros mondásokat idézgetünk.