A hónap útvonala – Október: Kávészünet a Balatonnál

Lippai Marci, aki a Dolomitok megmászásával bekerült a WLC Hőseinek csarnokába, egy szép napon megkívánta a kávét. De nem ám csak úgy, a konyhában álldogálva akarta meginni! Nem volt rest biciklire ülni és elindulni az ország egyik legszebb kilátását nyújtó teraszára. 116 km és több mint 4 óra múlva pedig már szürcsölhette is cappuccinoját Balatonakarattyán.

Épül a bicikliút Budapest és a Balaton között, jelenleg Etyekig vezet, de senkit ne akadályozzon meg a tudat, hogy még nincs kész: így is remekül le lehet jutni a magyar tengerhez a fővárosból! Marci most 4 óra 20 perc alatt tette meg a szakaszt, de ha többen indultok útnak, lehet, hogy hamarabb is odaértek. Ha pedig erős ellenszél kísér végig barátok helyett, akkor kicsit később. Marci versenyre készüléshez is ajánlja az útvonalat, de bringás csapattal vagy egyedül, kiruccanásként is izgalmas és némi edzettséggel teljesíthető túra, ha elég időt szánsz rá.

Az útvonal Strava linkjét itt éred el!

Októberi hónap útvonalánál nem tehetünk úgy, mintha nem lenne rossz idő, eső és hideg, azonban mindenkit arra biztatunk, hogy ne várjon nyárig a balatoni túrával. A friss levegő és a mozgás ősszel és télen is kell a szervezetnek! Szükséges azonban néhány extra előkészület, hogy élvezetes, egészséges és biztonságos legyen az út.

Zamárdiban ősszel is csodás a naplemente

Marci azt javasolta, hogy amikor időjárás-előrejelzést nézünk, ne csak a hőmérsékletet és a csapadékot, hanem a szél erősségét és irányát is figyeljük! Egy egyirányú túránál, mint amilyen a Pest-Balaton is, nem kellemes, ha végig dolgozik ellened a szembeszél. A szeszélyes őszi időjárás viszontagságai ellen rétegesen kell felöltözni, hogy legyen mit fel-és levenni, ahogy változik a hőmérséklet. Ha csapadékra lehet számítani, ne hagyd otthon az esőkabátot! Télen pedig célszerű sárvédőt szerelni a biciklidre.

Az a bizonyos, jól megérdemelt kávé a Balaton partján

Az őszi hónapokkal nem csak a hideg, hanem a sötétség is megérkezik. Ha hosszabb távra, például 116 km-es útra – indultok, készüljetek fel arra, hogy lehet, nem értek vissza sötétedés előtt! Marci fényvisszaverő ruházatként azt a fajta mellényt hordja, ami öv-, és nadrágtartó-szerű fényvisszaverős szalagokból áll, összecsatolható, jól beállítható, és nem lobog rajta, mint egy teljes mellény. Első lámpaként olyan magas fényerejűt használ, ami nem csak arra jó, hogy őt lássák, hanem arra is, hogy ő lássa az utat.

Vigyázzatok magatokra, és minden klasszikus balatoni nyár-életérzés ellenére, ősszel se feledkezzetek meg a magyar tengerről!

Ha te is szeretnéd megosztani kedvenc útvonalaidat bringás közösségünkkel, készíts fotókat, és küldj el nekünk egy beszámolót a túráról, illetve a legfontosabb tudnivalókról a welovecycling@skoda.hu e-mail címre! Ha pedig további inspirációt keresel következő túrádhoz, nézd meg korábbi útvonalainkat!