Így eszik a Jumbo-Visma a Tour-on

Szerző: Jiri Kaloc

A Jumbo-Visma az elmúlt évek egyik legnagyobb sztárcsapata, akik idén is elképesztő versenyzőkkel álltak a Tour rajtjához. Mi áll a sikerük mögött? Lehet, hogy a táplálkozásuk a kulcs? Nézzük meg, mit csinálnak másképp!

A 2020-as Tour de France-on a Jumbo-Visma csak az utolsó napokban veszítette el a sárga trikót Tadej Pogačar ellen, és a csapat a 2. összetett helyen végzett. Három szakaszt nyertek, és számtalan órát töltöttek az élmezőnyben. Egy évvel később Jonas Vingegaard az általános besorolásban 2. helyezést ért el, a Jumbo-Visma ismét 3 szakaszt nyert és harmadik lett a csapatversenyen. Idén pedig (a cikk írásának pillanatában) két szakaszgyőzelemnél tartanak, és a második helyen állnak. llyen eredményeket manapság egyszerűen nem lehet elérni egy kiváló táplálkozási stratégia nélkül.

Mások előtt járnak, ha étkezésről van szó

Asker Jeukendrup, a Jumbo-Visma táplálkozási vezetője, aki 2017 óta dolgozik a csapatnál, elmondta, hogy a csapat hatalmas befektetéseket hajtott végre a táplálkozás terén. A holland és belga lapoknak adott interjúkban elmondta, miért olyan fontos ez a terület, és mitől kezeli ilyen sikeresen a Jumbo-Visma.

„Mint minden csapat, mi is egy lépéssel előrébb akarunk járni a táplálkozással kapcsolatban, ügyelve arra, hogy a versenyzők minden nap a lehető legjobban egyenek. Minden nap más és más célok és igények lépnek fel, és bármi is kerül a versenyzők tányérjára, igazodnia kell ezekhez. A biciklisek általában érzés alapján esznek, és sokszor ez tényleg működik. Sok éve mérjük az egyes versenyzők pontos erőfeszítéseit és azok intenzitását.”

Sok csapat van a Tour-on, akik saját módszerükre esküsznek. Miért más a Jumbo-Visma? Asker szerint azért, mert számos dolognak a helyén kell lennie, ahhoz, hogy az egész jól működjön, és az ő csapatánál ez mind megvan.

Gépi tanulás és technológia

Nem is olyan régen az Asker Jeukendruphoz hasonló táplálkozási szakértőknek táblázatokat kellett készíteniük minden egyes versenyző számára, hogy a nekik megfelelő, előre kiszámított beviteli értékeket étkezésekké alakítsák át. Ez nagyon időigényes volt, és valószínűleg csak a csapat néhány, kulcsfontosságú tagjánál sikerülne jól. A Jumbo-Visma nagy összegeket fektetett a gépi tanulásba: saját alkalmazást fejlesztettek „Foodcoach” néven, mely segít kiszámítani az optimális kalóriabevitelt.

Személyzet

A személyzet óriási szerepet játszik a Tour de France versenysikereiben. A Jumbo-Visma kulcsemberei együtt utaznak a csapattal, és gondoskodnak arról, hogy mindig a megfelelő ételek kerüljenek a versenyzők kezébe-szájába. Mindig velük van egy teljesítmény- és táplálkozási szakember és több szakács. A csapat abba is fektet, hogy a séfjeit dietetikusokká fejlessze.

Kiegészítők

Az étrend-kiegészítők elengedhetetlen részei a profi sportolásnak, és a Jumbo-Visma e tekintetben is az élen jár. A csapat nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt években exogén ketonokat használtak a Tour de France-on.

Jó alapok

A táplálkozási stratégia nem minden része olyan izgalmas, mint a ketonok vagy a gépi tanulás, a jó alapok azonban legalább ennyire döntő fontosságúak. Ilyen például az, hogy az étel finom és élvezhető legyen. A csapat keményen dolgozik rajta, hogy ne veszítse el ezeket az aspektusokat.

Tervezés és kivitelezés

Nincs táplálkozási stratégia tervezés és végrehajtási stratégia nélkül. Ebben az egész csapat részt vesz: az előkészítés és a tervek kidolgozása jóval a Tour előtt megkezdődik. Ez nem csak a táblázatokról és alkalmazásokról szól, hanem az alapanyagok beszerzésének, az ételek elkészítésének és kiszállításának logisztikájáról is. A versenynapokon pedig mindennek tökéletesen kell működnie.