Élvezd a nyarat nyeregben! – A sörözés kérdése

Szerző: Jiří Kaloč

Kávézó félúton és hideg sör a célban. Ilyen egy tökéletes nyári túra receptje! A sör a szabadidős kerékpározás fontos része. De vajon biztonságos is? Hány sört ihatsz meg? Vannak hátrányai és előnyei az alkoholfogyasztásnak, amikről érdemes tudni?

A legjobb jutalom edzés után

Sok oka van annak, hogy a kerékpárosok szeretik a sört. Az egyik minden bizonnyal a jutalomérzet, amit nyújt. Már az út elején lehet róla fantáziálni és van mit várni, van miért küzdeni a nehezebb emelkedőkön. Néhányan még az útvonalat is úgy tervezik meg, hogy mindenképpen a helyi sörfőzdénél érjen véget. Semmi sem ízlik jobban, mint egy jó, hideg sör egy meleg, izzasztó nap után!

Beer break
A kutatások szerint az emberek lassabban isznak, ha egyenes falú pohárban kapják meg az italt, mint ha ívelt poharakban kerül eléjük. © Profimedia

Rituálé

A jutalom pedig nem csak magáról a sörről szól. Van valami különleges abban, hogy közösen megisztok egy sört, miután dolgoztatok és elértetek együtt valahová. Emberi dolog az, hogy szeretjük a rituálékat, hiszen ezek összekapcsolnak bennünket. Szinte minden fontos eseményhez kapcsolódik valamilyen szertartás vagy ünnep és ezek közül soknak része az alkohol. Tehát azzal, hogy megiszunk egy sört tekerés után, csak jelentősebbé tesszük az eseményt.

Vannak előnyei a sörfogyasztásnak?

Talán hallottál már az alkohol egészségügyi előnyeiről. De ha orvost vagy táplálkozási szakértőt kérdezel, biztosan azt fogja mondani, hogy ha „nem iszol, ne is kezdd el.” Egyes kutatások azt mutatják, hogy napi körülbelül egy adag alkoholos ital korrelál a hosszú élettartammal, azonban nem világos, hogy ez magának az alkoholnak a hatása, az ivás társadalmi előnyei miatt van, vagy valami más okból. A hátrányai viszont egyértelműek, különösen a mértéktelen alkoholfogyasztásnak. Nézzük, mik ezek!

Mi történik a sörfogyasztást követő 24 órában?

Ha túl sok sört iszol, annak számos negatív hatása lehet az egészségedre. Mi történik a testeddel miután ittál?

  • Mivel az ital gyengíti az immunrendszert, könnyebben elkapod a betegségeket
  • Romlanak a koordinációs képességeit és az ítélőképességed, ezért nagyobb eséllyel sérülsz meg (főleg, ha utána visszaülsz a biciklire)
  • Csökken az alvásminőséged. Ha szeretnéd ezt elkerülni, minél korábban idd meg azt a pohár sört!

És ez még nem minden. Az alkoholfogyasztásnak olyan közvetlen hatásai is vannak, melyek befolyásolják a regenerációt és a kerékpáros teljesítményt.

Enjoying a Beer
Ha egy hónapra feladod az alkoholfogyasztás, javíthatod a májműködést, csökkentheted a vérnyomásod és a cukorbetegség kockázatát. © Profimedia
  1. Ha alkohollal a szervezetedben tekersz, romlik a teljesítményed.
  2. Ha biciklizés után rögtön sörözöl, nehezebben fogsz regenerálódni. Ennek oka, hogy az izomfehérjék szintézise csökken és gátolja a glikogénraktárad feltöltését.
  3. Mivel az alkohol elnyomja az antidiuretikum hormonokat, megő a vizelés során vesztett víz mennyisége. Az alkoholos italok tehát nem jók folyadékpótlásra! Ez a hatás leginkább a mértéktelen ivás (több mint 5 ital) esetén észrevehető, de ha csak 1-2 sört iszol, akkor is igyál mellé vizet!

Nehezebb a súlykezelés

Van egy hátránya az alkoholnak: észrevétlenül plusz kalóriákat csempész az étrendedbe. Grammonként 7 kcal kalóriát tartalmaz, egy normál adag sör kb. 200 kcal-t. Ez azt jelenti, hogy két ital elfogyasztása közel megegyezik egy extra ebéddel. Ha fogyni szeretnél, vagy nagyon ügyelsz a testsúlyodra, nem ajánljuk, hogy igyál!

Vonzza a gyorskaját

A sörivás másik rejtett veszélye, hogy vonzóbbá teszi az egészségtelen ételeket. Akár azért, mert csökkennek a gátlásaid, akár a megszokás miatt, az italozás sokszor hamburgerezésbe vagy chipsezésbe fullad. A sör és az egészségtelen ételek társítása pedig csak növeli a plusz kalóriák mennyiségét.

Beer garden
Ismered az érzést, amikor egy jó sör után megkívánod a gyorskaját? © Profimedia

Hogyan élvezd biztonságosan?

Ezeknek a hátrányoknak a tudatában nézzük meg, mit tehetsz, hogy biztonságosan élvezhesd a jól megérdemelt söröd!

Maradj csak egynél!

Ez talán a legfontosabb. A cikkben leírt hátrányok többsége nem vonatkozik egy sörre. Ha csak egyet iszol, nem lesz gond.

Fogyaszd az út végén!

Állj ellen a csábításnak útközben és csak túra végén igyatok! A legfontosabb hatása az alkoholnak az, hogy rontja a reakcióidőt és az ítélőképességet, ez pedig balesethez vezethet.