Átállás egyensúlyi kerékpárról a pedálos biciklire

Szerző: Charlotte Murray

Az egyensúlyi kerékpárokat, más néven kisgyermekkerékpárokat kifejezetten arra tervezték, hogy megtanítsák gyermekednek, hogyan kell két keréken egyensúlyozni. Pedálok nélkül elsajátíthatják a kerékpározás alapjait, az elindulást és a megállást.

A 90-es és azt megelőző években a stabilizátorok, más néven segédkerekek voltak a tanulás alapjai. Ezeket igény szerint fel lehetett szerelni vagy le lehetett venni a kerékpárról, így a gyerekek ugyanazon a biciklin tudtak megtanulni mindent. Az elmúlt 20 évben azonban megváltozott a kerékpározás tanításának megközelítése, ugyanis míg a pedálozás néhány perc alatt elsajátítható, az egyensúlyozás megtanulása hónapokig is eltarthat. Ezért a stabilizátorok kimentek a divatból, az egyensúlyi kerékpár pedig egyre népszerűbbé vált.

Az igazi kihívás persze akkor jön, amikor a gyerekek készen állnak a pedálozásra és alig várják, hogy nagy sebességgel cirkálhassanak. A kétkerekű kalandok víziói a kicsivel pedig egyre inkább valósággá válnak, ahogy elképzeled, hogy megvásárolod legelső pedálos kerékpárját.

Ha már van otthon egy olyan kerékpár, amelyről korábban leszedted a pedálokat, egyszerűen csak tedd vissza őket, és reméld, hogy kicsikéd hamar elsajátítja az új módszert. Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke elsőre megtanulna bringázni, hogy a kerékpározás iránti szeretete idősebb korában is megmaradjon.

Boy on a bike
Készen áll a gyermeked? © Profimedia

1) Készen áll?

Valószínűleg tudni fogod, mikor áll készen a kicsi, de van néhány kérdés, melyek megválaszolása segíthet, hogy biztos legyél benne.

  • Magabiztosnak tűnik a gyermeked az egyensúlyi kerékpáron?
  • Lelkes és izgatott amiatt, hogy biciklire ülhet?
  • Általában jó a szem-kéz koordinációja, még akkor is, ha nem a kerékpáron ül?
  • Kért már pedálos kerékpárt?

2) Gyakorolta a különböző készségeket az egyensúlyi kerékpáron?

A különböző készségek egyensúlyi kerékpáron való gyakorlása sokkal könnyebbé teszi az átállást a pedálos kerékpárra. Számos különböző kihívás elé állíthatod gyermeked, hogy próbára tedd a bringás készségeit. Például:

  • A kerékpár navigálása bóják körül.
  • Felfelé vagy lefelé kerékpározás egy járdaszegélyen.
  • Felfelé és lefelé kerékpározás egy dombon – kipróbálhattok egy kisebb kerékpárok számára kialakított pályát is.

Ezeket a készségeket a pedálos kerékpáron is lehet gyakorolni, de az egyensúlyi kerékpáron sokkal kisebb a sérülés valószínűsége, valamint így a kicsi a pedálokra való átállás előtt nagyszerű mozgáskontrollt is tanulhat.

3) Tud egyszerre egyensúlyozni, kormányozni és pedálozni?

Ezt nehéz megítélni. Mindhárom dolgot egyszerre csinálni még egy felnőttnek is nehéz, főleg ha még soha nem csinált ilyet. Néhány gyerek felpattan egy pedálos kerékpárra, és azonnal képes eltekerni a naplementébe, de sokaknak ez nem fog egyből menni.

A legjobb, ha addig használjátok az egyensúlyi kerékpárt, amíg biztos nem vagy benne, hogy a gyermeked magabiztos lesz az átállás során. Biztosan azt szeretnéd, hogy a kicsi szeressen biciklizni, ezért fontos, hogy a váltás ne jelentsen túl nagy kihívást számára – ezt a fejlődési mérföldkövet nem lehet erőltetni. Mindennek eljön a maga ideje, addig pedig gyengéden bátoríthatod gyermeked.

Lehet, hogy van egy 2 az 1-ben egyensúlyi-pedálos kerékpárotok. Ebben az esetben időnként felteheted rá a pedálokat, és megnézheted, mi történik. Ha kiderül, hogy még nem jött el az idő, könnyedén leveheted a pedálokat.

Ez egy mindenképpen izgalmas időszak a gyermek és a szülő életében is. A lehetőségek egyre csak nőnek, így hajlamos lehetsz arra, hogy siettesd a folyamatot. Fontos azonban, hogy lépésről lépésre haladjatok, és ne csüggedj el, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy vártad. Legyél tisztában azzal a ténnyel, hogy lehet, hogy lesznek visszaesések és néhány hiszti is. De végül a biciklik iránti szereteted át fog ragadni a gyermekedre, és előbb vagy utóbb készen fog állni a kétkerekű kalandokkal teli életre.