Hamarosan rajtol az ország legnagyobb kerékpáros körversenye, a Tour de Hongrie. Less be velünk a kulisszák mögé! Podcast-sorozatunk második epizódjában Szilasi Lászlóval, a TdH versenyigazgatójával beszélgettünk, aki egyáltalán nem azokkal a dolgokkal foglalkozik, amiket például egy cég igazgatójától várnánk. Pénzügyek helyett világsztár versenyzők, elemzések helyett küzdelem az adrenalinnal, de az azonnal döntések, a holisztikus szemlélet és a tárgyalások lebonyolítása ugyanaz a felelősség.
Szilasi Lászlóval tavaly is beszélgettünk, és minden bizonnyal a következő években is ő lesz a verseny szíve, lelke és agya is: nélküle nem valósulhatna meg a Tour de Hongrie, és ha mégis, akkor sem állnának olyan csapatok a rajthoz, mint amilyen az INEOS vagy a Quick-Step.
A csapatok felkeresésétől kezdve az útvonal kiválasztásán át a médiamegkeresésekig, rengeteg területen kell Lászlónak megállnia a helyét, ennek ellenére – vagy talán pont ezért – nagyon nyugodtan és összeszedetten érkezett a felvételre. Persze szüksége is van erre a nyugalomra, hiszen a verseny alatt neki kell mindent átlátnia, kapcsolatot tartania a bírókkal és a személyzet többi részével az átalakított Škoda ENYAQ iV-irodájában, és neki kell áttörnie a kerekeseket övező adrenalinködöt, amikor meg kell állítani a mezőnyt – erről a podcastben részletesebben is mesél. Nehéz döntések sorozata vár rá minden évben, ő azonban mindig a sportolók javára dönt: „lehet, hogy a nézők szomorúak lesznek, ha megállítjuk a versenyt, viszont 60 ember nem törte össze magát aznap.”
A Tour de Hongrie egyébként is nagyon komolyan veszi a versenyzők biztonságát és kényelmét: éppen ezért sikerült kategóriát is lépnie, ezért állnak rajthoz a legnagyobb sprinterek. De persze a Budapestről rajtoló Giro, és a szuper időpont is segített abban, hogy a verseny idén ilyen népszerűségre tett szert.
„Ezzel az időponttal elértük, hogy azok jönnek hozzánk, akik a Tour de France-ra készülnek, hiszen ők nem mennek Giro d’Italiát, és tökéletes felkészülési verseny nekik ez a mi sík szakaszainkkal.”
Hallgasd meg a beszélgetést és kövesd a Magyar Körversenyt május 11 és 15 között! Ha pedig szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés a TdH-n tekerni, játssz nyereményjátékunkkal és nyerj bringás ajándékcsomagot vagy két darab VIP belépőt a királyetapra!