A legveszélyesebb dolgok, amit a szakértők szerint a bringával csinálhatsz

Orvosok, edzők, fitnesz szakértők, egészségbiztosító cégek és kereskedelmi biztosítótársaságok mind egyetértenek abban, hogy a kerékpározás jót tesz az egészségednek. Sőt, kiváló szórakozást is jelent. Ám a statisztikák szerint, bizonyos körülmények esetén nagyon veszélyessé is válhat. Közlekedésbiztonságról szóló sorozatunkban végig vesszük a modern közlekedés legproblémásabb területeit, és mérget vehetsz, hogy nem teszünk senki kedvére! A rendőrséggel együttműködve, orvosokkal és a ŠKODA AUTO Traffic Safety Research kutatócsapatának szakértőivel vállvetve mindent bevetünk, hogy átfogó képet nyújtsunk azzal kapcsolatban, hogyan védheted ki a legnagyobb hibákat, hogyan cselekedj vészhelyzet esetén, és hogy te egyénileg mit tehetsz a saját városod helyzetének javításáért. Nézzük, melyek a legveszélyesebb szituációk, amelyekkel bringázás közben találkozhatsz.

Nagyon sok kerékpáros hívja fel a figyelmet az autósok jelentette veszélyre, a rossz minőségű utakra és a felelőtlen gyalogosokra, de számos statisztika szerint a halálos balesetekben érintett bringások 60 százaléka szintén vétkes ezekben a helyzetekben (2016-os cseh rendőrségi jelentésből származó adatok).

Hogyan okozhatnak balesetet a bringások?

  • világítás nélkül tekernek
  • alkoholos állapotban bicikliznek
  • autópályán vagy tiltott szakaszokon közlekednek
  • hirtelen váltanak irányt
  • elvesztik a kontrollt a kerékpár felett

Nézzük meg közelebbről, mi váltja ki ezeket a baleseteket, és mit tehetnek a bringások, hogy elkerüljék őket.

Az uralom elvesztése a bringa felett 

A ŠKODA AUTO régi partnere, Jan Straka rendőrfőhadnagy szerint a bringa feletti kontroll elvesztése az egyik leggyakoribb és legtragikusabb kiváltó oka a biciklis baleseteknek.

A cseh rendőrségi statisztikák szerint az alább felsorolt tényezők a legyakoribb kiváltó okai a kerékpáros baleseteknek:

  • kontrollvesztés
  • figyelemhiány
  • sebesség helytelen megválasztása
  • elsőbbség meg nem adása
  • forgalommal szemben való közlekedés

Hogy pontosítsunk: a fent említett szituációk esetén jellemzően nem sikerült a bringa sebességének felmérése, illetve a fékezés sem, amely segíthetett volna kikerülni az esetleges akadályt, és előfordultak más olyan hibák is, amelyeket egy bringás véthet. Az úti körülményeknek nem megfelelő sebességválasztás és az elsőbbség megadásának elmulasztása a legtragikusabb balesetek kiváltó okai közé sorolhatóak.

Forgalom Brightonban © Profimedia, Alamy

Iszik és teker

Az ittas kerékpározással kapcsolatban élénk viták bontakoztak ki. Míg néhány ország azt csűri-csavarja, hogy szabad-e akár két sört is elfogyasztani vagy egy is túl sok, addig Németországban a megengedett alkohol határérték 0.16%. Ez pont elég ahhoz, hogy megfeledkezz róla, hogy előző nap nyertél a lottón vagy, hogy megadd az elsőbbséget a főúton közeledő busznak. A legtöbb ember valószínűleg azt mondaná, hogy a legjobb megoldás semennyit sem inni. Meglepő lehet tehát, hogy a cseh rendőrség statisztikái szerint a bringások által okozott balesetek 28 százalékában szerepet játszik az alkohol.

A finnországi Kouvola város egyik kórházában végzett kutatás hasonló eredményeket mutat: az összesen 217 kerékpáros közül, akiket kórházba szállítottak a vizsgált 2 éves időszakban, egyharmad részük alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az ittas állapotban tekerő bringások száma csak egy részét képezi a problémának, egy másik fontos tényező a sérülések fajtái, amelyeket ennek eredményeként elszenvednek. Amíg a józan kerékpárosok közül csak egyharmad szenved fejsérülést, az ittas állapotban tekerő bringások esetén ez a szám 67 százalékra nő. A teljes igazság az, hogy nagy részük azért jár így, mert elfelejtenek bukósisakot húzni. Mi itt a tanulság? A bukósisakot érdemes felrakni, a sörözéssel pedig megvárni a bringázás végét.

Felügyelet nélkül közlekedő gyerekek 

Annak ellenére, hogy a kerékpározás a gyerekek fizikai fejlődésére pozitív hatással van, az iskolába kerékpárral járók statisztikái kegyetlenül világosak. Az Allianz által végzett biztonsági kutatás szerint, a kockázat hétszer nagyobb bringázás esetén, mintha gyalog vagy busszal járnának. Fizikai adottságaikból kifolyólag a gyerekek kevésbé látják át az utat és a forgalmat, mint a felnőttek. Nem képesek megfelelően felmérni a körülöttük haladó autók sebességét, és ahogy Christian Weishuber, az Allianz Biztosító szakértője rámutat, a gyerekek kevésbé képesek koncentrálni és hamarabb elkalandozik a figyelmük.

Ennek ellenére, nem kell teljesen lemondani a biciklis iskolába járásról. A szakértők azt javasolják, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek kiválasztani egy biztonságos utat, és ők maguk is tekerjék le gyermekeikkel azt többször is az iskolakezdés előtt, annak érdekében, hogy megtalálják az esetleges veszélyes pontokat vagy jobb alternatívákat fedezzenek fel. Tanácsos letesztelni a gyerekek tudását is a forgalomról és a jelzőtáblákról, jelzésekről. Ha többen járnak ugyanabba az iskolába, akkor jobb, ha együtt tekernek. Ezáltal az idősebbek és tapasztaltabbak rajta tudják tartani a szemüket a kisebbeken. Egy másik jó megoldás lehet a közösségi média bevonása és szülői csoport létrehozása, ahol rugalmasan meg lehet egyezni, hogyan tudják felváltva felügyelni a gyerekeket.

Tekerés közbeni mobilozás 

Néhányan még randi közben is a telefonjukon lógnak, így hát nem meglepő, hogy az okostelefonok a bringások kezében is ott vannak, még azokéban is, akik közben éppen tekernek. A hollandiai Groningenben működő viselkedéskutató intézet vizsgálta a mobiltelefonok hatását a kerékpárosok magatartására. Összesen 24 személynek kellett több mindent csinálnia tekerés közben, például üzeneteket küldeni, megkeresni valamit a kijelzőn, hívásokat indítani és zenét hallgatni a telefonjukkal.

Ennek hatására minden bringás elkezdett lelassulni és kevésbé kiszámíthatóan tekerni, miközben egyre közelebb húzódott az út közepéhez, hirtelen letérve a saját útjáról. Nem meglepő tehát, hogy a biciklisek 83 százaléka nem hallotta a megállásra figyelmeztető utasítást.

Ha egy Airbus A380-as pilótája lefekszik egy kicsit, miközben átszeli az Atlanti-óceánt, az valószínűleg nem okoz nagy gondot. Csak bekapcsolja a robotpilótát, és rábízza a gép felügyeletét a fiatalabb kollégára. Ám a bringán ilyesmit nem engedhetsz meg magadnak. A kerékpár nyergében a legfontosabb, hogy figyeld a többi járművet és az utat.

Bringázás közben telefonálni nagyon veszélyes. © Profimedia, Depositphotos Inc.

Hirtelen irányváltások

Néhány kerékpárosnak fogalma sincs róla, más járművek számára mennyire kiszámíthatatlannak tűnhet. A mögöttük haladók a mozgásuk alapján próbálják kitalálni, hogy melyik irányba tartanak, ám ezt a bringások nagyon meg tudják nehezíteni számukra. A hirtelen irányváltások az egyik leggyakoribb kiváltó okai a biciklis és autós ütközéseknek. Mondjuk az autósok is eléggé ki tudnak szúrni velük.

Amit ebből egy kerékpárosnak érdemes megtanulni, az az, hogy mindig figyelj a saját iránytartásodra és a mögötted közlekedőkre. Az autós sofőröknek viszont mindig észben kell tartaniuk a minimum másfél méteres távolság betartását, amikor kerékpárost előznek. Rengeteg kampány foglalkozik ezzel a problémával, beleértve ezt a németországi ŠKODA által készített verziót is.

Sisak nélkül tekerés, mint az öngyilkosság egyik formája? 

Az Allianz Csoport tanulmánya szerint az autós és kerékpáros összeütközések több mint 40 százalékában súlyos fej- és agysérülés történik. Ha a kerékpáros nem visel sisakot, mikor a baleset bekövetkezik, az agyi sérülés kockázata megduplázódik. Ám a kutatások szerint nemcsak az autósokkal való ütközések jelentenek fenyegetést a kerékpárosok számára. A halálos vagy súlyos kimenetelű balesetek egyharmadát más jellegű ütközések és esések okozzák. Meglepő módon Franciaország, Olaszország, Németország, Svájc, Nagy-Britannia, de még India és Hongkong sem teszi kötelezővé a bukósisak használatát.

Kötelező viszont minden bringásnak az USA több államában, Dél-Koreában és Japánban is, ahol a gyerekeknek 13 éves korig előírt védeni a fejüket. Ausztriában ez a korhatár 12 év. Csehországban a sisak viselése 18 éves korig kötelező.

Németország igen érdekes képet mutat. A tény, hogy a német biciklisek csupán 10 százaléka visel sisakot, több vitát is kiváltott, amelyek eredményeként a bukósisak viselés törvénybe iktatását kezdték szorgalmazni. Ezt az ötletet viszont később elvetették, mivel egyes kutatások szerint a kötelező sisakviselés drasztikusan lecsökkentené a kerékpárosok számát.

Az autógyártók átalakítják az autókat, de a bukósisakot nem rakják fel helyetted

Az autóval való ütközések következményeinek enyhítése érdekében, az új autók kialakításának módját teljesen újragondolták az utóbbi években. Minden olyan része az autónak, amely érintett lehet az emberekkel való ütközésben, mint például a lökhárító vagy a motorháztető, konstrukciós változtatásokon esett át. Az autók speciális gyűrődő zónákat kapnak, amelyek puhább anyagokból készülnek, hogy kevésbé legyenek veszélyesek az emberek számára. A biztonságosabbá tételért folytatott erőfeszítések során még az ablaktörlő lapátokat is újratervezték.

Ami viszont továbbra is kritikus pontnak számít, az az elválasztó szegély a tető és a szélvédő között. „Komoly biciklis balesetek esetén, a halál oka többnyire nem maga az autóval való ütközés, hanem inkább az ütközést követő földreérkezés, amikor is a biciklis a járdaszegélynek vagy más kemény tárgynak csapódik” – mondja Robert Šťastný, a ŠKODA AUTO Traffic Safety Research képviselője. A vezetéstámogató rendszerek – amelyek felismerik a biciklist és megállítják az autót, hogy megakadályozzák az ütközést – bevezetésében történő előrelépések ellenére is, a bukósisak viselése még mindig a legfontosabb tényező, amely az esetek többségében meghatározza a sérülések súlyosságát.

Sínek, hidak és más veszélyes pontok

Minden városnak megvannak a saját jellegzetességei, de akadnak, amelyeket még a többihez képest is kevésbé biztonságosnak lehet minősíteni. Több belga egyetem is vizsgálta azokat a pontokat, ahol a legtöbb baleset és biciklis esés történik. A kutatásaik eredményei azt mutatják, hogy a következő helyszíneken a legveszélyesebb tekerni:

  • villamos sínek
  • hidak
  • forgalmas kereszteződések
  • bevásárolóközpontok környéke
  • teherautók közvetlen közelében

A villamos sínek trükkösek, mivel könnyen beakadhat közéjük a kereked, ez pedig óhatatlanul eséshez vezet. A kamionsofőrök azért jelentenek veszélyt, mert sokkal magasabban ülnek, mint a kerékpárosok és több a holttér, amit nem látnak be, emiatt nem látják a kerékpárost. Ha egy teherautó, busz vagy tehergépjármű közeledik feléd, kétszer olyan ébernek kell lenned és ki kell zárnod minden kockázat vagy kiszámíthatatlan mozdulat esélyét, hiszen a vezetője jó eséllyel egyszerűen nem fogja észrevenni ha hirtelen irányt váltasz.

Tekerés parkoló autók között

A kerékpáros sérülések egyik legfőbb kiváltó oka az ajtózás. A sofőrök nem ellenőrzik a visszapillantó tükröt mielőtt kiszállnak, és az elővigyázatlan bringások gyakran tekernek a parkoló autók közelében. Mindkét fél részéről nagy az esélye a hibázásnak, és a következmények gyakran halálos kimenetelűek.

Ennek az oka pedig, hogy az ajtókeret az egyik legrosszabb része az autónak, amellyel ütközhetsz. „Minden ŠKODA modellnél nagyon ügyelünk rá, hogy megoldást biztosítsunk az olyan esetekre, amikor ember ütközik az autó elülső részének. Sajnos hasonló lépéseket nem tudunk megtenni az ajtókeretek esetében” – magyarázza Robert Šťastný. Ám a ŠKODA nem becsüli alá a nyitott ajtóval való ütközés kockázatát, melyet ajtózásnak is neveznek. Ez a probléma a közeljövőben megoldódni látszik a radarok által, amelyek előzés közben felügyelni tudják a holtteret is. Jelezhetik a sofőr számára, hogy biciklis közeledik mögötte, és figyelmeztetik, hogy ne csapja ki az ajtót.

Jan Straka főhadnagynak van egy jótanácsa a körültekintő sofőrök számára. Azon kívül, hogy ellenőrzöd a tükrödet mielőtt kinyitod az ajtót, azt is javasolja, hogy ezt az ajtótól távolabb lévő, tehát a balkormányos autók esetén a jobb kezeddel tedd. Ez a trükk, amelyet holland ajtónyitásként is ismernek, arra készteti a vezetőt, hogy hátranézzen, így kevésbé mulasztja el észrevenni a hátulról közeledő biciklist.

Cateye Rapid X2 Kinetic

Hogy tudják a bringások kivédeni ezt a veszélyt? A forgalom folyamatos figyelésével. Ha az út szélén lehúzódó autót látsz, akkor nagy az esélye, hogy valaki ki fog szállni belőle. Figyelj oda az előtted megálló autókra, és ne félj körültekintően használni az egész sávot. Ha szükséges, lassíts le és fogadd el a tényt, hogy hétvégén kell majd felállítanod a Strava rekordodat, valahol a városon kívül.

Sötétben tekerés

Lehet ugyan, hogy a foszforeszkáló biztonsági mellényekben cikázó bringások viccesnek tűnhetnek sokak számára – bár reméljük, ez már a múlté –, de sokkal nagyobb esélyük van megérni a másnap reggelt, mint a sötét szerelésben tekerő társaiknak. Persze, mi is imádjuk a teljesen fekete bringás mezeket, de ebben az esetben inkább lemondunk róluk vagy telerakjuk őket fényvisszaverő pántokkal.

A dániai Aalborg város egyeteme és rendőrsége közösen készített kutatást a felszerelések színének balesetekben játszott szerepéről. Nem jelentéktelen kísérletezgetés, hanem egy nagy volumenű projekt volt ez, amelyben összesen 6793 kerékpáros vett részt. Az önkéntesek két hasonló nagyságú csoportra voltak osztva. Napközben az egyik csapat ugyanabban a szerelésben tekert, amelyet amúgy is viselni szokott. A másik csoport sárga biztonsági mellényeket kapott. Az eredmények igazolták, amit valószínűleg már magad is kitaláltál. A sárga mellényt viselő biciklisek egy hihetetlen, 47 százalékkal alacsonyabb baleseti statisztikát produkáltak, mint a másik csoport tagjai. A gépjárműves balesetek száma is 55 százalékkal alacsonyabb volt. Ezt tartsd mindenképp észben, amikor új szerelést vásárolsz, és tartózkodj a különleges alakulatok módszerétől, akik mindent bevetnek, hogy beleolvadjanak a környezetükbe. Ha túl akarsz élni a bringán, akkor láthatónak kell lenned. A statisztikák erre egyértelműen rávilágítanak.

Minden kockázat ellenére, a kerékpározás egyre biztonságosabbá válik

Ugyan a fent említett adatok azt sugallják, hogy a kerékpározás rengeteg potenciális kockázattal jár, a kutatások szerint az előnyei mégis többségben vannak a hátrányaival szemben. Tudományosabb betekintést enged a témába egy dán egyetem által készített kutatás, amelynek eredményei alapján, a kerékpárosok száma Dániában 10 százalékkal nőtt az utóbbi 20 évben. Ugyanakkor a biciklis sérülések száma 55 százalékkal alacsonyabb, mint 1998-ban. Ez a trend még nyilvánvalóbb Koppenhágában, ahol a biciklis forgalom 30 százalékkal nőtt, míg a sérülések száma 33 százalékkal csökkent.

Most pedig a legjobb hírek következnek: a kutatás azt is kimutatta, hogy akik rendszeresen kerékpároznak, azok huszonegyszer nagyobb eséllyel fogják ezzel az egészségüket támogatni, mint sérüléseket szerezni.

 

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.